Ayrton Senna ma lenne 50 éves

Ha élne, ma lenne 50 éves Ayrton Senna, minden idők egyik legjobb Forma-1-es pilótája.

MTI

Az 1994. május 1-jén rendezett San Marinó-i Nagydíjon halálos kimenetelű balesetet szenvedett brazil versenyző 161 futamon indult és 41 győzelmet aratott az autósport elitkategóriájában. Az időmérő edzéseken 65-ször volt a leggyorsabb, további 22 alkalommal indult az első sorból. A versenyeken összesen 13,645 km-en, 982 körön át vezetett. 1988-ban, 1990-ben és 1991-ben világbajnok lett.
 "Minden nap jönnek emberek a sírjához, de a születésnapjának és a halála napjának évfordulója mindig rengeteg szurkolót vonz" - mondta az egyik őr abban a Sao Pauló-i temetőben, ahol Senna nyugszik. 
 Tizenhat évvel ezelőtt egész Brazíliát lesújtotta a tragédia: az akkor 34 éves, pályája csúcsán álló pilóta halálos balesete elnémította az országot. A Williamsnél versenyző Senna 217 km/órás sebességgel csapódott a betonfalnak az imolai pálya Tamburello-kanyarjában, és az életét már nem sikerült megmenteni. Az akkori miniszterelnök, Itamar Franco háromnapos nemzeti gyászt rendelt el Brazíliában, a búcsúztatón pedig becslések szerint három millióan vettek részt.
Senna sok szurkoló számára a Forma-1 királya volt, karizmájával nemcsak honfitársait nyűgözte le, hanem világszerte rengeteg szerelmesét az autósportnak.
 Hazájában számtalan utca, autópálya, alagút és tér viseli a nevét.
 "Az általa képviselt értékeknek köszönhetően Ayrton még most is ott van az emberek szívében. - mondta róla nővére, Viviane, hozzátéve, hogy sokak számára ő volt a mesebeli hős. - Egy olyan országból érkezett, ahonnan szinte elképzelhetetlen volt bejutni a Forma-1-be, neki óriási küzdelemmel mégis sikerült."
Viviane fia, Bruno révén 16 év után először idén ismét van egy Senna az F1-ben: a 26 esztendős fiatalember a múlt vasárnapi Bahreini Nagydíjon debütált. A híres elődök sikerei nem minden esetben vannak jó hatással az utódokra, s tudja ezt Bruno Senna is.
"Őszintén szólva megpróbálok nem belegondolni a helyzetembe. A saját karrieremre összpontosítok, bár tudom, ha Ayrton nem lett volna, most én sem lennék itt" - fogalmazott néhai nagybátyjával kapcsolatban Bruno Senna.
 Ayrton Senna helyezései az összetett versenyben:
  
1984 - 9. hely/13 pont (csapata: Toleman-Hart Turbo)
1985 - 4. hely/38 pont (Lotus-Renault Turbo)
1986 - 4. hely/55 pont (Lotus-Renault Turbo)
1987 - 3. hely/57 pont (Lotus-Honda Turbo)
1988 - 1. hely/90 pont (McLaren-Honda Turbo)
1989 - 2. hely/60 pont (McLaren-Honda)
1990 - 1. hely/78 pont (McLaren-Honda)
1991 - 1. hely/96 pont (McLaren-Honda)
1992 - 4. hely/50 pont (McLaren-Honda)
1993 - 2. hely/73 pont (McLaren-Honda)
1994 - 0 pont/2 futam (Williams-Renault)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!