Átszervezés előtt a fehérvári polgármesteri hivatal

Székesfehérvár - Csak az igazgatóságok megszüntetése 12 millió megtakarítást eredményez a hivatalban. Cél az is, hogy az ügyintézési részlegek egy külön, jól megközelíthető helyre kerüljenek.

Házi Péter

Jelentős átszervezésen esik át a fehérvári polgármesteri hivatal felépítése  és működése is: a város májusban, egyhangúlag megválasztott új jegyzője, Bóka Viktor a hivatal működési hatékonyságának  javulását és takarékosságot is vár az átalakítástól. A város képviselőtestülete a csütörtöki közgyűlésen szavaz arról, elfogadja-e a szervezeti és működési szabályzat (SZMSZ) módosítását. Tudni érdemes, hogy a közgyűlés még  az új jegyző hivatalba lépése előtt arról döntött,  megszűntetik az igazgatói posztokat. Ezzel  jelentős spórolás érhető el, csak az idén tizenkétmillió forintot lehet megtakarítani. Ezen posztok helyett  hat nagyobb szervezeti egységbe vonják össze az irodákat: lesz jogi, közgyűlési, városüzemeltetési, humán szolgáltatási, városfejlesztési és gazdálkodási, műszaki főosztály is.   Az ezeket irányító hat főosztályvezető áll majd közvetlenül a jegyző alatt, ők így kettős funkciót látnak el egyszerre. 

Egy irányítás alá, a hatósági főosztályhoz kerülnek  azok az irodák, melyeknél a lakossági ügyintézés a legfontosabb teendő. (Anyakönyvi és okmányiroda, építésigazgatási iroda, gyámhivatal, szabálysértési és igazgatási iroda, szociális és gyermekvédelmi iroda, valamint az adóiroda) Ezek az irodák  egy jól megközelíthető, közös épületben kapnak majd helyet. Az önkormányzat ideiglenes bizottságot hozott létre ezen új helyszín megtalálása érdekében, s mint Vargha Tamás, a bizottság elnöke lapunk kérdésére válaszolva elmondta, valóban tárgyalnak a Kodolányi János Főiskolával az Ybl épület átvételével kapcsolatban, ám korántsem eldöntött, hogy az egykori általános iskolába kerülnek majd az ügyfélszolgálatok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!