Arany-és rubindiplomák Seregélyesen

Seregélyes - Szerdán délután köszöntötték a rubin- és aranydiplomás pedagógusokat a művelődési házban. Pedagógusokat, akik a háborút s az ünnepeket is megélték.

Tribolt Lajos

- Sokan eljöttek, hogy együtt ünnepeljenek, s velünk köszöntsék rubin- és aranydiplomás pedagógusainkat. Valkányi Erzsébetet, aki hetven éve szerzett tanítói oklevelet, valamint   Szendi Lászlót. Ők ketten rubindiplomát vehetnek most át. Valamint aranydiplomásainkat is ezúttal köszöntjük: Berényi Józsefnét, Bozai Lajost, Horváth Istvánnét, Kovács Istvánnét, Palánki Józsefet és Takácsné Petrics Erzsébetet - kezdte köszöntőjét Sajtos József, a Seregélyesi Közoktatási Központ, azaz az általános iskola  igazgatója.  Hangsúlyozta, az ünnepelt pedagógusok sok jót és tragédiát is megéltek pályafutásuk alatt, akad közöttük, aki a háború idején is nevelőként tevékenykedett. Voltak szorgalmas és kutyaütő diákjaik. Sokakra emlékeznek ma is. Adtak örömet, emberséget, mosolyt, olykor egy falat kenyeret, jó szót, s tanácsokat a diákoknak.  Adtak, hiszen ez a pálya már csak ilyen! S tanulhattunk is tőlük, hiszen egy olyan korban tanítottak, amikor érték volt a tudás, a tanítás. Mára megváltozott ez a környezet, s bár ma is szükség van pedagógusokra, a tanítók, tanárok szakma- és gyermekszeretetére, másként mérik értéküket, munkásságukat - emelte ki Sajtos József. Majd hozzáfűzte: a seregélyesi iskolának, a településnek, az intézménybe járó diákoknak ma is szerencséjük van, a mai pedagógusok tanultak a kitüntetettektől,  őrzik intelmeiket.
Horváth Sándor, a település polgármestere  köszöntötte a rubin- és aranydiplomás pedagógusokat, s  idézte: a jó tanár nem csak pedagógus, hanem kertész, esztéta, mester, példát mutat,  jellemet formál, hidat épít az elvontság és a valódi élet közé. - Az emlékezés, a számvetés és az öröm ideje a mai nap, hisz sokat látott pedagógusokat köszöntünk. Olyanokat, akik megélték a háborút, labdarúgóink máig emlegetett 6-3-as győzelmét. Nagy változásokkal,  tragédiákkal és csodákkal szembesültek. Akkor is, ma is alázatot, kudarcok elszenvedését, sikereket adott ez a pálya - tette hozzá a polgármester.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!