Akadályokról úton, útfélen

FMH - Az utakon közlekedőnek kedden is szükségük lehet arra, hogy tájékozódjanak a napi korlátozásokról. Ezt itt megtehetik.

feol.hu

2-es főúton Dunakeszinél a 20-as km-nél csomópontot építenek, félpályás lezáráson kell áthajtani. 
A 6-os főúton Érden a 19-es km-nél csomópont épül. Egy hónapig félpályás lezárás mellett halad el a forgalom. 

A 8-as főúton a székesfehérvári kivezető szakaszon (3-11 km) aszfaltozás kezdődött. A géplánc mindkét irányban elfoglal egy sávot.

 A 10-es főúton Nyergesújfalunál (53 km) útépítés, Süttőnél (62 km) pedig közműfektetés okoz útszűkületet, illetve félpályás lezárást. 

A 32-es főúton Alattyán és a zagyvarékasi elágazás között, a 43–63 km között kátyúznak, több helyen útszűkületen halad a forgalom. 

A 33-as főúton Hortobágyon útépítők dolgoznak. Szeptember végéig a félpályás lezárásnál nappal jelzőőrök, éjszaka pedig jelzőlámpa segíti az áthaladást. 

A 44-es főúton Cserkeszőlő környékén félpályás lezárás mellett ezen a héten is kátyúznak. Heves megyében a Kisköre és Tiszanána közötti összekötő úton felújítási munkák folynak. A forgalmat Kömlő felé terelik. 

Szerencs határában, a Prügyre vezető út 1-es km-énél felújítják a vasúti átjárót. Csütörtökig éjszakánként 22 és 4 óra között jelzőőrös irányítás mellett félpályás útlezárás lassítja a forgalmat. 

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében autós teszt miatt 14 és 18 óra között több alkalommal néhány percre lezárják a járműforgalom elől a Rakacaszend és Rakaca közötti útszakaszt.
(forrás: Magyar Közút) 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!