Ahol a hasukra süthet a nap

Azt mesélik, huszonöt évet töltöttek a panelban, de amióta Úrhidára költöztek, egyszer se álmodtak a régi környezettel, a városi lakással. Ez is igazolja,  nem hiányzik abból a  hajdani életformából semmi. A panel számukra kényszermegoldás volt, mindketten családi házban nevelkedtek. Miklós Jánosnak keramikusként a szabad téren kívül hiányzott a  műhely is a formázáshoz. Jobb híján évekig a panellakás konyhaasztalán birkózott az agyaggal. Így aztán nem csoda, hogy fellélegeztek, amikor végre falura költözhettek, ahol kertet művelhetnek, és ahol végre kutyájuk, macskájuk lehet: Mici az apró  fekete párducként  lépdelő macska, és a két, szépséges  puli, Bors és Boróka - akik a csengőt is pótolják: mindent jeleznek.     
De azt is mesélik a házigazdák: nem volt könnyű, amíg Úrhidán megteremtették az ideális otthont. A ház - amikor megvették - szinte romos volt: a külső ablakok lógtak, a tetőből hiányzott egy-egy méter. Ráadásul az öreg parasztház  a különböző toldozgatások, foldozgatások, hozzáépítések nyomán elveszítette hagyományos formáját. Miklós János  és felesége,  Éva mégis beleszeretett: meglátta benne a lehetőséget.

Azt mondják, különösen az  tetszett nekik, hogy az utcafronti tisztaszoba mennyezetén jó állapotban megmaradt a szép gerenda, és arra gondoltak, hogy ezt a ház többi részén is láthatóvá kellene  tenni. Egy részén sikerült is, másutt viszont annyira el volt korhadva a fa, hogy erre nem nyílt lehetőség.  Lebontották a hozzáépítéseket,     áthelyezték a bejáratot: a régi hátsó szobából (az eredeti pitvarból) lett a konyha, az utcafronti szobához vezető folyosót boltíves megoldással nem csak hangulatosabbá tették: a tér is nagyobbnak látszik. Ezen a folyosón alakították ki  fürdőszobát is. A ház visszanyerte eredeti formáját, de a belső kialakítást a mai igények határozták meg: rengeteg új ablakot is vágattak. Miklós János ugyanis korábban azt mondogatta, hogy nekem olyan ház kell, ahol a hasamra süt a nap... Ezért a  sötét panelfürdőszoba  után új otthonukban még a fürdőszoba természetes megvilágítása is bőséges.Ugyanakkor arra törekedtek, hogy megmentsenek minden eredeti értéket: például egy-egy  régi ajtót. Akadtak az ajtókban olyan homokfúvott ablakszemek is, amelyek  mintázata olyan, akár a csipke: ezeket is gondosan  megőrizték.

A  legnagyobb átalakuláson a régi   istálló ment át, az épület végében:  abból ugyanis hangulatos szoba lett, új padlóval. Oda Miklós János hasas  kályhát is épített,  a padkával, az lett  felesége  kedvenc ülőhelye. Éppen karácsonyra lett kész: ez volt az ajándék  Évának: ahogy ez a kályhán is olvasható. Nézegetjük a fotókat, amelyek az építkezésen készültek, s  alig hiszem, hogy ugyanazt a házat látom, akkora a változás! Ráadásul sok mindent Miklós János csinált a fiával, Árpáddal. Az úrhidaiak is észrevették, mennyit dolgozik az új gazda: az építkezés idején előfordult, hogy a  boltban előre engedték a sorban, mondván, menjen, mert magának sok dolga van. Máskor  a szomszédasszony hozott nekik harapnivalót...
Mára az udvaron  a régi disznóól helyén  kerámiaműhely áll, égetőkemencével. A kert is gyönyörű:  a műhelyhez egy kis tavon átívelő  hídon lehet bejutni. És akkor még nem beszéltünk a hátsó kertben megtermelt megannyi gyümölcsökről, zöldségről... Hát csoda, ha eszükbe se jut a város?