Ahány ház, annyi szokás - Karácsonyi evészetek más népeknél

<b>Székesfehérvár</b> - Köztudomású, hogy az angol karácsonynak elmaradhatatlan fogása a pulyka, majd utána a karácsonyi puding (ezt ők két d-vel írják). Kevésbé ismeretes, hogy a pulyka csak a XVII. század során vonult be az angol étlapokra: régebben a sült liba volt a megszokott karácsonyi eledel, többnyire gesztenyével töltve.

Fejér Tamás

Halász Zoltán írása

Puding – marhafaggyúból

A karácsonyi pudingról a hagyomány azt tartja, hogy „ahányszor valaki a karácsonyi pudingból eszik, annyi boldog napja lesz majd az elkövetkező esztendőben.” Így hát mindenki kétszeresen is igyekszik kivenni a részét a pudingból. 

Ennek egyébként sok változata van: vidékenként, sőt családonként őriznek hagyományos pudingrecepteket. Többnyire négy-hat héttel az ünnep előtt kezdődik a munka. 

Puding ínyenceknek
(Fotó: archív)

Az évszázados szokásoknak megfelelően a pudingot marhafaggyúból, mégpedig ökörvese faggyújából (!) kell elkészíteni. A jó minőségű faggyút, miután megvásárolták, gondosan érlelik.

A zsiradékot felosztják kisebb darabokra, ezekből golyókat formálnak, s állni hagyják őket. A golyókon keletkező vékony réteget késsel lekapargatják, egymás után többször is; ezáltal a faggyú teljesen megtisztul. 

Ezután láthatnak neki a pudingkészítésnek. Bonyodalmas munka, de érdemes vele bajlódni, mert az étek finom, laktató, és hosszú ideig eláll. 

Meg aztán a látvány is ünnepi, amikor a pudingot meghintik cukorral, leöntik rummal, és a rumot lángra lobbantják. Akinek telik rá, a rum helyett konyakot vagy whiskyt is használhat.

OLDALTÖRÉS: talján módra

Talján módra

Itáliában december 24-én délután az utcák megtelnek színes öltözéket viselő, vidám gyermekekkel – és az este során is tele vannak ünneplő emberrel. Mindenfelé zajos vidámság uralkodik a nálunk szokásos csendesség helyett.

Étvágygerjesztő pan papato
(Fotó: archív)

Legalább ilyen meglepő az ünnepi étkezések sora. Karácsony idején a halak közül – érdekes módon – az angolna a kedvenc, akár roston sütve, akár boros mártással. 

A főétel a töltött kappan volt; ezt saját levével locsolgatva sütik meg, s krumplifánkokkal meg zöldségekkel körítve adják asztalra. Desszertnek már karácsonykor megjelenik – az újévkor egyenest elengedhetetlen – pan papato. 

Ez az első pillanatra kisebbfajta zsemlének látszik, de valójában dióbélből, mogyoróból, mandulából, mézből és egyéb földi jókból készült csokoládés sütemény. 

Persze, az ízlések különbözőek – az édesszájú olaszok között sokan a torronét kedvelik, ezt a mogyoró, méz, csokoládé és karamellizált cukor kombinációjából készülő, ostyába burkolt finomságot.

OLDALTÖRÉS: smörgasbrodok világa

Smörgasbordok világa

Érdemes elkalandoznunk egy kis gasztronómiai kirándulásra a skandináv országokba is. Norvégiában jókora darab sült sertéshússzeleteket adnak az asztalra, köményes párolt savanyú káposztával körítve. 

A finn karácsonyi koszt ínyencfogása a rozslisztből készülő kenyértésztába sütött sonka. Persze, Finnországban sem maradhat el – mint a többi skandináviai országban sem – karácsony idején a világ egyik legélvezetesebb étkezési formája, a smörgasbord. 

E „terülj, terülj asztalkám!” körül az emberek mindenből csak egy falatot tesznek a tányérjukra, hogy minél többfélét megízlelhessenek a halak, rákok, hideg és meleg húsok, desszertek és gyümölcsök mesebelien gazdag választékából.

Igazi smörgasbord
(Fotó: archív)

Svédországban sok évszázadon át egy csukaféle hal, az északi menyhal volt a hagyományos karácsonyi eledel vajas fehér szósszal és krumplival, erősen megborsozva. 

A teljes írást elolvashatja itt!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!