Aba Napok - kis "Sziget" Fejérben

Aba - Kisfesztivállá nőtte ki magát az abai falunap. A búcsúi kellékek, a vásári forgatag, a néptáncosok, a citerazenekar és a faluebéd éppúgy része a programnak mint Charlie koncertje vagy Badár Sándor.

Miskei Anita

Éveken át kisebbfajta csodaként tekintettünk az Aba Napokra. Ugyanis ebben a Fehérvárhoz igen közeli községben már nyár elején amolyan igazi fesztiválzanzát kaphatunk. Nem csak bája, varázsa, hanem különleges hangulata is van ennek a falunapokból kinőtt három napos fesztiválnak. Csak egy ilyen kis helyen élvezhetjük egyszerre előbb az Abai Citerazenekart és Pávakört, majd Badár Sándor, a Kiscsillag és a Quimby produkcióját.
Szombaton a hagyományokhoz híven faluebéddel kezdődött a program. Az asztaloknál nem csupán a helyiek, de a látogatók is jól megfértek. Az ízek utcájában serénykedő szakácsok és felszolgálók minden kérést teljesítettek. S bár félő volt, hogy az eső elmossa a színes programot, napsütésben szólhatott a nóta Madarász Katalin és Bokor János nótaénekesekkel. A gyönyörű időben több ezren látogattak ki a programokra, a helyiek mellett az egész megyéből érkeztek a sokak által csak a „szigethez” hasonlított kisfesztiválra. A jó ízű falatozást egyébként szomszédolás követte, a lovasfogatokra akadt bőven jelentkező.
A második alkalommal megrendezett Hagyományok Forrásának jurtái, valamint a középkori udvari élet bemutatása, páncélosok harci játéka pedig oly népszerűek voltak, mellyel méltán kaptak helyet a programok sorában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!