A zámolyi Kovács István nyerte a Hírlap fődíját

Székesfehérvár - Már korán reggel jelentkezett hétfőn az I. Hírlap-bringatúra nyertese, Kovács István. Délután be is jött, hogy elvigye a fődíjat, egy Hauser Galaxy tipusú 26-os kerékpárt.

Zsigó Ferenc

 A feleségem hívott fel reggel a munkahelyemen, és először nem is nagyon értettem, mit akar, amikor azt kérdezte, hogy az enyém volt-e az 57-es sorszám a szombati bringatúrán. Másodszorra, tagoltabban is elismételte a kérdést, és amikor igennel válaszoltam, közölte: akkor én nyertem meg a fődíjat - mondta megilletődötten a nyertes, aki fiával érkezett szerkesztőségünkbe a megbeszélt időben, hétfőn, pontban három órakor.


Kovács István családjával  feleségével, fiával és kislányával  Zámolyon él, hatvan éves lesz decemberben, de még aktív: Székesfehérváron, a Videoton Ratgeber Magyarország Kft.-ben dolgozik gépbeállítóként. Életében még nem nyert soha semmit, el is határozta, hogy ezen a héten mindenképpen vesz lottószelvényt. Ki tudja, ha szombaton ő volt a sors kegyeltje,  talán megint rámosolyog a szerencse.
Kovács úr nagyon régóta kerekezik, a tókerülés 29 kilométere ezért nem okozott neki különösebb gondot:
- Egyáltalán nem volt megerőltető a táv, még rá is tettem néhány kilométert. Pákozd után ugyanis, mivel nem volt irányító, segítő ember az elágazásnál,  nem az autóúton jöttem Sukoróra, hanem tovább mentem az arborétum felé a kerékpárúton, és Velencén lyukadtam ki. Onnan mentem vissza Sukoróra, így körülbelül 8-10 kilométerrel többet teljesítettem.
Amikor arról kérdeztük  Kovács Istvánt, mikor döntötte el, hogy résztvesz a bringatúrán, érdekes volt a válasz:
- Egy családi gyalogtúrát terveztünk, ami nem jött össze, de én gyakran kerékpározom, és mindenképpen mentem volna valamerre bringával ezen a szombaton. Olvastam a túráról, és egyértelmű volt, hogy ha van szervezett bringázás, azt nem hagyhatom ki. Van egy 26 éves Csepel biciklim, feltettem az autóra és mentem Sukoróra. Nem sokkal tíz  után érkeztem, regisztráltam, aztán nekiindultam.
- Mi lesz a régi drótszamárral most, hogy megnyerte az újat? - kérdeztük.
- Először kipróbáljuk az újat, de nem biztos, hogy az enyém lesz - mondta mosolyogva Kovács úr.  - Mindenkinek van ugyanis kerékpárja a családban,  kétségkívül az enyém a legöregebb, de lehet, hogy cserélek a fiammal.

Már a helyszínen is többen megkerestek bennünket szombaton, hogy Kovács úrhoz hasonlóan kérjék: jövőre legyen egyértelmű az útvonal, pontosabb a térkép, mert most szombaton többen és több helyen is jártak úgy, mint Kovács István Pákozd után. Abban is egyetértettünk sokakkal, hogy szeptember első felében legyen a jövő évi bringatúra.

Nézze meg bringatúránk képeit itt!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!