A veszprémi szurkolói klub pénzt nyert a Cozma-szobor felállításához

FMH - Nyolcszázezer forint állami támogatást nyert a napokban a Marian Cozma-szobor elkészítéséhez a Veszprém Kézilabda Fan Club - tájékoztatta Remport Csaba, a szurkolói klub elnöke hétfőn az MTI-t.

feol.hu

Elmondta: a pénzt a Magyar Művelődési Intézet és a Képzőművészeti Lektorátus által közösen kiírt, Köztéri képzőművészeti és iparművészeti alkotások megvalósításának támogatása című pályázaton nyerték. 
Remport Csaba tájékoztatása szerint nemrég eldőlt, hogy a Cozma-emlékművet 2010 február elején állítják fel a Veszprém Aréna előtti parkban. Emlékeztetett arra, hogy Marian Cozmát, az MKB Veszprém Kézilabda Club játékosát, a román válogatott tagját február 8-án hajnalban gyilkolták meg az egyik veszprémi bár előtt. 
Az emlékmű elkészítésére a Veszprém kézilabda Fan Club gyűjtést kezdeményezett, s mostanáig több mint 4,5 millió forint gyűlt össze. Az elnök megemlítette, hogy az európai hírű kézilabdacsapat múlt csütörtöki tapolcai mérkőzésekor is még 102 ezer forintot adományoztak a Cozma-emlékmű elkészítésére a tapolcai szurkolók.

Különösen említésre érdemes Minya Gábor békési kőfaragó felajánlása, ugyanis ő adományozza a szobor posztamenséhez szükséges hat tonnás afrikai gránitkövet, amelynek az értéke 2 millió forint - tájékoztatott Remport Csaba. 
Hangsúlyozta, hogy az emlékművet Mihály Gábor Munkácsy-díjas szobrászművész készíti el; az alkotás a kő posztamensből kiinduló, deréktájtól bronzból készülő és sportmozdulatot (labdát dobó kezet) ábrázol majd. A sportmozdulat megformálásához Mocsai Lajos, a veszprémi csapat mesteredzője, az adományozás civil kezdeményezésének fővédnöke szolgált tanácsokkal a művésznek - mondta a szurkolói klub elnöke, hozzátéve: természetesen a mellszobor Marian Cozma arcvonásait ábrázolja majd. 
A zsűrinek a művész nemrég három modellt már bemutatott a készülő műalkotásról, s szakvéleményében kettőt emelt ki a lektorátus. 
Remport Csaba tájékoztatott arról is, hogy a Veszprém Kézilabda Fan Club együttműködési megállapodást kötött nemrég Veszprém önkormányzatával, s eszerint a város vállalja az emlékmű helyszínének megterveztetését, a térség kialakítását (parkosítását), s a műalkotás "utógondozását" is.
(MTI)

Még több cikk a Cozma-gyilkosságról ide kattintva!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!