A tavalyi év legjobb sportolói: Palkovics, Kovács, Sapa AV 19

Székesfehérvár - Véget ért az olvasókkal, szurkolókkal hagyományosan megrendezett nagy játékunk, és önök döntöttek: ki volt 2009 legjobb sportolója, utánpótláskorú versenyzője, csapata.

Silye Sándor

Lehet meglepetésnek nevezni, de persze lesznek, akik azt mondják, ez a realitás, és tényleg az arra  legmegfelelőbbek kapták meg a szerkesztőségünk alapította az Aranyalma-díjat. Ebben az esztendőben örömmel állapíthattuk meg, hogy a szakemberek ajánlata és az olvasók szavazata egybeesett, itt is, ott is ugyanazokat gondolták a mögöttünk hagyott esztendő legjobbjainak. A szavazás eredményének ismeretében elmondhatjuk,  a szurkolók véleménye a szakemberékénél is markánsabban mutatkozott meg a győzteseket illetően. Figyelemre méltó, hogy valamennyi első helyezett az Alba Volán SC sportolója, illetve csapata, jelezve az ott végzett példaértékű munkát. A győztesek a következők: Palkovics Krisztián, Kovács Sarolta, a Sapa AV19 jégkorongozói.
Elsőként a szakemberek véleményét kértük ki, és szavazataik alapján tettünk javaslatot,  kategóriánként ki az a három sportoló vagy csapat, akik közül választhattak. Bő egy hónapon át érkeztek a vélemények lapunk on-line változatára és a posta útján. Ebben az esztendőben változtattunk korábbi szokásunkon (az év sportolója, sportolónője, csapata, edzője), és nem négy, hanem  három  csoportra szavazhattak, úgymint kit tartanak az év legjobb sportolójának, utánpótláskorú sportolójának és csapatának.

Íme a végeredmény: Az év sportolója 2009-ben: Palkovics Krisztián jégkorongozó (Sapa Fehérvár AV19), a szavazatok 66 százalékával, második Takács Krisztián úszó (Dunaferr DVSI) 22, harmadik Horváth Gábor  labdarúgó (Videoton FC) 12.

Az év utánpótláskorú sportolója: Kovács Sarolta öttusázó (Alba Volán SC) 54 százalék, második Bordás Beatrix úszó (Dunaferr DVSI) 25, harmadik Hanga Ádám kosárlabdázó (Albacomp) 21. 

Az év csapata: Sapa Fehérvár AV19 jégkorong 55, 2. Dunaújvárosi  Főiskola női vízilabda 27,  3. Videoton FC labdarúgás18.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!