2011.09.29. 12:24
A szárazföldi haderő napja a Honvédfesztiválon
Sukoró - Az idei Honvédfesztivál eseményeinek egyikeként csütörtökön délelőtt a csodálatos sukorói református templomban idézte fel Hermann Róbert történész 1848 szeptemberének eseményeit.
A helyszín ez esetben fontos: a templomban ült össze ugyanis szeptember 28-án a pákozd-sukorói ütközetet megelőző haditanács. Hermann Róbert ezér nevezte megszenteltnek a helyet, ahol talán 1848 óta nem volt együtt annyi magyar katona, mint a megemlékezésen.
A történész felidézte a múltat, előbb szeptember 11-ét, azt a napot, amikor Jellasics betört a Dunántúlra 50 ezres seregével. Csupán 4-5 ezres magyar véderő volt vele szemben, ezért a csapatok visszavonultak. Batthyány Lajos miniszterelnök a rá jellemző tetterővel mozgósított a hon védelmére, a magyar sereg létszáma pedig növekedni kezdett. Veszprémben és Székesfehérváron gyülekeztek a csapatok, végül a pákozdi csatáig legalább már feleannyian voltak, mint a horvátok. A már említett fontos haditanácsot követő napon, szeptember 29-én 9 órakor kezdődött az összecsapás.
Hermann Róbert tudja, hogy sok tévhit övezi az ütközetet. Ezért leszögezte a katonai tényeket: azt, hogy a jobbszárnyon meginduló horvát gyalogságot jól megverték a magyar honvédek, sokakat a Pákozd környéki tavakba (és nem közvetlenül a Velencei-tóba) szorították. A centrumban a horvát népfelkelők támadtak, de a jobbára csak rabláshoz és fosztogatáshoz értő fegyvereseket a fiatal magyar tüzérség simán szétlőtte. A két szemben álló lovasság nem ütközött meg.
A csatának mindkét oldalon mindössze 50-60 halottja volt, de Hermann Róbert felhívta a figyelmet arra: egy ütközet jelentőségét nem feltétlenül az elesettek száma jelzi. A pákozdi volt az az összecsapás, amelyik a győzelemmel lehetővé tette egy olyan honvédség megalakítását, amit csak Európa legnagyobb hadseregének - az orosznak - a segítségével lehetett végül legyőzni.
Az 1848-ban megszületett hadsereg jogutódja, a Magyar Honvédség csütörtökön ünnepelte a szárazföldi haderő napját. Huszár János dandártábornok, a szárazföldi haderőnem főnöke több más mellett azt mondta: a hadsereg 1848 óta máig szinte mindig alulfinanszírozott volt, de a magyar katona a haza hívására ennek ellenére ha kellett, önfeláldozóan teljesítette a kötelességét.
A templomban lévő vendégkönyvben egy bejegyést olvashattunk, az volt ottjártunkig az utolsó. "Távol szép hazámtól, mégis szívem itt, hol hőseink vérüket áldozták értünk."
Az aláírás mellett ennyi: Egyesült Államok.