A madárdoktor

Székesfehérvár - Alig két éve, hogy az Év állatorvosa elismerést megkapta, mégsem nyugszik, új ötleteken töri a fejét Berkényi Tamás.

Lovász Lilla

Otthonában fogad a székesfehérvári állatorvos, az esti órákban, hiszen folyton úton van: most éppen az egyetemről érkezik. Húsz évvel a diploma megszerzése után ugyanis, szépen ívelő karrier mellett fejébe vette: ismét beül az iskolapadba, megszerzi a szakállatorvosi képesítést, hogy még többet tudjon meg az egzotikus állatokról, így a vadon élő szárnyasokról.

- Ötéves korom óta foglalkozom madarakkal. Persze hivatásszerűen csak felnőtt fejjel foghat az ember az álmai megvalósításába. A fehérvári Vadmadárkórház erről szól: a vadon élő szárnyasok gyógyításáért nem fizet senki, mégsem hagyhatjuk őket csak úgy elpusztulni - vallja Berkényi.
Bár a kórház jelenleg nem úgy működik, ahogy Tamás szeretné, hiszen nagyrészt önerőből tartja fenn, álma egy olyan madárkert létrehozása, ahol nemcsak gyógyítanák, de be is mutathatnák a közönségnek a gyönyörű és ritka állatokat. A jelenleg is zajló Madármentés-lélekmentés program, amely a gyermekeket ismerteti meg a madarak életével, szintén itt folyna. - A városvezetés biztosítja a területet a Sóstón, már csak támogatókat keresünk a megvalósításhoz.



 Ám addig sem áll meg az élet: amikor megkérem, sorolja fel, egyszerre hányféle dologgal foglalkozik, sokáig kell gondolkodnia. A fehérvári állatkórház nyolc évi vezetése után jelenleg egy nemzetközi tápgyártó cég állatorvos menedzsere, így tíz országot jár rendszeresen. A Magyar Állatorvosi Kamara dietetika tagozatának elnöke, a Herosz országos vezetőségének és tucatnyi egyéb szervezetnek tagja. Egy kutyás lap szaklektora, és egy szintén kutyákkal foglalkozó tévéműsor állatorvos-műsorvezetője. Díszállat kereskedések ellátó orvosa, s a Vadmadárkórházat sem hanyagolja el: gyógyít, és igyekszik gyerekeknek tartott foglalkozásokon közelebb hozni a kicsikhez a szárnyasokat. Egyetemi előadásokat is tart, mégis imádja, hogy most megint tanulhat, s jóleső izgalommal készül a vizsgákra.

- Mindemellett a család az első. Lehet, hogy igaza volt Ildinek, feleségemnek, amikor azt mondta pár napja: ha szakdolgozatot akarok írni, arra az éjszakát kell rászánnom.
Bájos gyermekeik, a hatéves Csongor és a kétéves Juli neveléséből kiveszi részét:
- Ha itthon vagyok, én etetem a kicsit, mesét olvasok, Csongorral kutyasétáltatás közben beszéljük meg a dolgainkat. Összerakom a játékaikat, ami nem kis feladat...
Felesége hozzáteszi, amikor első gyermekük megszületett, valóságos közelharcot kellett vívnia még egy pelenkázásért is, hiszen mindent Tamás akart csinálni. A mosogatással azonban vannak problémák, mosolyog Ildi.
Csongor érkezéséig falun éltek, rengeteg állatot maguk köré gyűjtve, s ma is a vidéki élet után nosztalgiáznak.
- Más volt úgy indulni munkába, hogy reggel még megetettem az állatokat, s közben kaptam egy kis lónyálat a galléromra... Igaz,  minden állatunk "kripli" volt, befogadtuk a sánta lovat, az allergiás szamarat, a sérült kisgólyát. Volt kecskénk, birkánk,  magyar tarkánk. Úgy vélem, csak azt az állatot tudom igazán jól meggyógyítani, akit ismerek.
Ám gyerekek és folyton utazó férj mellett nehéz egy komplett állatfarm fenntartása, így beköltöztek a városba. 
- Amikor távol vagyok, még így is sok munka marad Ildire: nem csak a gyerekeket, a segítségre szoruló  madarakat szintén ő látja el, én csupán cetliket hagyok, hogy mit kell tennie a fülesbagollyal, a darázsölyvvel, a nagylilikkel, vagy az ara papagájjal.

Lehet, mégis van alapja a mondásnak: minden sikeres férfi mögött egy nő áll...

Az állatorvosi szakma kezd "elnőiesedni" - mondja Berkényi Tamás.
- Egyetemista koromban, 80-90 százaléka a hallgatóknak fiú volt. Ma ez az arány a fordítottja. A praktizálók között ugyan még több a férfi kolléga, ám a hölgyek egyre nagyobb számban mutatkoznak, főként a kisállat-kezelésben. Utóbbinál  fontos a nők empatikus készsége, amivel nemcsak az állat, a tulajdonos felé is viseltetni kell. Ám a haszonállatok kezelése inkább férfi munka: a sertés- , szarvasmarha-, ló gyógyítása komoly fizikai erőnlétet feltételez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!