A lélek próbatétele - Csonki István nagyon kolontári lett

-  Édesapja villamosmérnök volt, ön nem követte őt ezen a pályán.

- Orosházán születtem, két hétig éltem ott, aztán a szüleim Székesfehérvárra költöztek: a Papagáj lakótelepen kaptak lakást, a Videotonban dolgoztak. A klasszikus iskolákat jártam: Rákóczi általános, József gimnázium, olyanok tanítottak, mint például Halmos tanár úr, aki megingatta bennem a hitet, hogy matematikával, fizikával vagy irodalommal foglalkozzak. A pályaválasztás előtti meditálásban benne volt az is, mit szeretek igazából  például gyerekkorom óta horgászni. Sokan már nem emlékeznek, de volt Csalán, a régi híd mellett egy bombatölcsér, gyerekként odajártunk biciklivel. Fehérváron kezdtem úszni, reggel hattól egy órát az Árpád uszodában. Negyedik végén, a döntésnél a víz győzött, apám elé álltam, hogy szeretnék vízépítő mérnök lenni. Mire azt mondta, legalább lesz valaki a családban, aki megcsinálja a csapot.

- És meg tudja csinálni?

- Nem. Az egyetem alatt tovább sportoltam, uszonyos úszóként egy búvárklubban. A diplomát 83-ban kaptam meg, de előtte egy évvel ösztöndíjasa lettem a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóságnak. Karászi Kálmán bácsi volt akkor az igazgató. Szeptember elsején 3300 forint kiemelt kezdő fizetéssel jöttem ide, de a tanulás mellett is folyamatosan dolgoztam. Az Operaházban kezdtem díszletezőként, ingyen végignéztem a teljes repertoárt. Amikor elkezdődött a felújítása, nem kellettünk, de dacból nem mentünk át az Erkelbe. A Vígszínházba kerültem, ott kaptam statiszta szerepkört, segédszínészi szerződésem volt. Híres szerepeim nem voltak, lakájt és hasonlókat alakítottam: húsz percig álltam a színpadon és mondtam egy-egy mondatot. A nagy élményt itt is a darabok jelentették, jobb helyem volt, mint az első sorban. A színházban, heti két előadásért több pénzt kaptam, mint amennyi a kezdő mérnöki fizetésem volt. Barátaimmal a pénzből szörföket gyártottunk, Velencén szörfkölcsönzőt nyitottunk a régi strandon. Akkor még működött az Ifiház, az Arató-diszkó, jó volt! A feleségemet Pesten ismertem meg, a vízügy garzonházában kaptunk kis lakást.

- Kezdő mérnökként milyen feladatokkal bízták meg az igazgatóságon?

- Először vízrendező voltam egy hétig, utána átkerültem az árvizesekhez, majd a tószabályozási osztályra, ismerkedtem a három megyével. Kálmán bácsi találta ki a rendszert, mérnökóvodának hívta. Azt mondta, a három megyét, a szakmát úgy lehet megismerni, ha minden területébe belekóstol a fiatal. A tószabályozásnál a tározókat, a Velencei-tavat ismertem meg, a balatoni kotrásoknak voltam mindenható műszaki ellenőre, gondoltam én. Fehérvárról elindultam hétkor vonattal, mire a kotráshoz kiértem, délután volt. Nem lehetett aznap hazajönni, lent aludtam a kotrósokkal a tanyahajón. Megismertem a parti egységet, a Zala-torok részét, ez öt-hat évig tartott. Óvodának hosszú volt, de amikor elindult a Sió-beruházás, odakerültem. Bölcske, Madocsa, Nagy-Dunai töltésépítés, ezek voltak a következő, nagyon komoly feladataim. A 90-es években vízkárelhárítási osztályvezető lettem, 2003-ban Szabó Mátyás nyugdíjba ment. Kumánovics Györgyöt bízták meg az igazgatással, fölkért, legyek műszaki igazgató-helyettes, amíg a pályázatot ki nem írják. Egy év telt el ebben az állapotban. Kumánovics Gyuri azt mondta, egy céget az fémjelez, ha minél többen beadják a pályázatot a vezetői posztra. Tóth Sanyival, mostani helyettesemmel együtt gyakorlatilag kötelezett bennünket a pályázat beadására. A győztes én lettem.

- Az elmondottakból úgy tűnik, voltak évek, amikor hosszú időre nélkülözte a családja. A tavalyi év még több különélést követelt...

- Egy hónapot dolgoztam a Hernádnál, kettőt Kolontáron, Devecserben. A legnagyobb feladat a vörösiszap kárelhárításnál, a gátépítésnél várt rám. Az árvíznél, sikeres védekezés esetén a gát mögött vannak az emberek. A kolontári, devecseri katasztrófa abban különbözik ettől, hogy közvetlenül az emberek között kell dolgozni mérnökként, lehetőleg kikapcsolni az érzelmeket, mert másként nem lehet koncentrálni. Az árvíznél levonul a koszos víz és vége. Kolontáron a mai napig vörös minden. A katasztrófa a lelkekben is nyomot hagyott. Azért volt megható mindkét kitüntetésemnél az indoklás második sora, mert tükrözte, mit is kellett véghezvinni - nemcsak nekem - Kolontáron, Devecserben: az élet újraindításáért folytatott tevékenységért kaptam a lovagkeresztet, a díszpolgári címet.

- Kolontáron vannak még feladatai?

- Igen. A gátat úgynevezett gördülő tervezéssel megépítettük, hatamas bányagépeket kaptunk, mindent, amire szükségünk volt. Mostanában hetente kétszer megyek arra, ma sem tudok úgy végigmenni az utcán, hogy ne szólítsanak meg. Megismerkedtem Csülökkel. Napokig keresgélt a házát elöntő iszapban. A sérült házakat gyorsan le kellett bontatnunk, de a megroppant, tönkrement emberekkel aláíratni a papírt az életük elbontásáról, nagy feladat... Segítettem a polgármesternek, Tilli Károlynak, de Csülökkel nem boldogultunk. Az istennek nem akart hozzájárulni a bontáshoz. Beszéltem vele többször. Egyszer azt mondta, az a baj, hogy a gumicsizmája még az iszapban van. Megígértem, kap egy párat. Mit felelt erre? "Jó, akkor aláírom!" Egy nap jött egy néni, felsorolta a kárfelmérő lapon mije volt, de láttam, valami bántja. "Édes fiam, nekünk a papával soha az életben nem volt autónk, de mikor kinéztem reggel, négy állt az udvaron, most ezt beírjuk vagy ne a papírra?" Amikor a polgármester nem volt a faluban, én vettem át az adományokat. Volt nap, hogy tízmillió forintot hoztak kézben. Döbbenetes volt. Bejött egy férfi és mondta, hoztam egy tévét. Kérdeztem, kinek? (Épp akkor áram sem volt a hivatalban.) Maguknak. De hová? Mindegy, én ezzel tudok segíteni. Legalább azt mondja meg, kitől kaptuk, kértem. Balatonfelvidéki vállalkozó volt, ennél többet nem mondott, elment. Így került tévé a könyvtárba. Pestről önkéntesek jöttek főzni, ha nem mentem enni, hoztak ebédet. Nem kicsit, hanem nagyon kolontári lettem.

Pályakép

- Orosházán született, 1959. szeptember 20-án

- A Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója

- A Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Kar vízépítő szakán 83-ban végzett. Másoddiplomát építőipari igazságügyi szakértői szakmérnöki szakon szerzett. Árvízvédelmi gátak védőképességének meghatározása címmel írta doktori értekezését. Szakértelmét többször elismerték, idén március 15-én átvette a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét, és a Fejér Megye Díszpolgára címet