A lakosság többsége elégedett az idei felmérés szerint

Székesfehérvár - Elkészült a helyi demokrácia viszonyait, kérdéseit, a lakosság elégedettségét kutató éves felmérés.

Kővári Gabriella

 A Helyi Demokrácia felmérés azt vizsgálja, hogyan érzik magukat a fehérváriak, a döntéshozók meghallgatják-e őket, figyelembe veszik-e a javaslataikat, véleményüket. Az Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet háromszáz véletlenszerűen kiválasztott, 18 éven felüli, székesfehérvárival készített interjúiból kiderült, hogy a tavalyi évvel összehasonlítva a lakosság egyre nagyobb aránya elégedett azzal, ahogy "mennek a dolgok" a városban. A lakosok fele azonban nem lát érdemi változást.

Az idősebbek elégedettebbek, azonban nagyobb arányban mértek negatív véleményeket a gyermekeikről és szüleikről is gondoskodó 30-45 éves korosztály körében. A harminc év alatti fiatalok körében az ifjúsági párbeszédrendszer beindítása miatt bizonyos kérdésekben nagyobb az elégedettség, más kérdésekben kritikusabb véleményt fogalmaztak meg.

-A város vezetése csapatmunka, de a csapat csak akkor teljes, ha mindenki, aki a városban él, szereti és otthonának tekinti, beleszólhat a város ügyeibe, mindennapjaiba, lehetséges jövőképének alakításába - mondta Cser-Palkovics András polgármester. - A kutatás szerint a fehérváriak úgy érzik, hogy a több ízben is meghirdetett konzultációs sorozat lehetőséget ad számukra arra, hogy elmondják a véleményüket a város mindennapjairól, megfogalmazhassák javaslataikat, és ezeket a város vezetése figyelembe is veszi. A helyi demokráciát erősebbnek gondolják, mint pár évvel ezelőtt.

Az eredmények szerint a válaszadók közül idén többen érezték úgy, hogy az önkormányzat ismeri, hogy mit szeretnének a városban élők, a döntések során figyelembe veszi az itt élők igényeit, és a helyi demokrácia helyzete képest jobb más településekhez képest. A helyi sajtó függetlensége a lakosság véleménye szerint erősödött. Javult a megítélésük arról is, hogy beleszólhatnak-e az őket érintő döntésekbe, ugyanakkor romlott azzal kapcsolatban, hogy bevonják-e a civil szervezeteket a döntésbe. Ezen kívánnak javítani a Fehérvári Civil Tanács létrehozásával.

A Fehérváron bejegyzett egyesületek és alapítványok október 5-ig állíthatnak elektorokat, akik október 11-én két évre megválasztják a tizenkét fős Civil Tanácsot, amely a fontosabb önkormányzati döntések előtt és után véleményt nyilvánít a helyi közösség életét befolyásoló kérdésekben.

- Fel kell rázni a jóléti társadalomba belefeledkezetteket: ne hagyják rá a döntéshozókra, hogy mi történik velük, hanem igenis erősítsék részvételüket, hallassák hangjukat! - mondta Domokos Tamás, az Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet módszertani igazgatója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!