A Hankook elégedett, bővítene

FMH - A dél-koreai látogatáson tartózkodó Sólyom László köztársasági elnök Szöulban, magyar újságírók előtt elmondta: a Hankook Tire annyira elégedett dunaújvárosi üzemével, hogy bővíteni akar.

MTI

Az államfő hangsúlyozta: a vállalat nagyon meg van elégedve, nagyon jó beruházásnak tartja dunaújvárosi gyárát, és bővíteni akarja.
Az MTI úgy tudja, hogy a Hankook 400 millió dolláros beruházás-fejlesztést tervez egy éven belül Magyarországon.
Sólyom László elmondta, utazása alatt folytatott megbeszélésein végig azzal találkozott, hogy ha megvannak a feltételek, akkor nagyon szívesen jönnek Magyarországra a befektetők.
Hozzátette: a találkozóin máris voltak konkrét ajánlatok, dél-koreai és magyar részről egyaránt, a mezőgazdaságtól kezdve az ipari termelés területéig, a tudományos együttműködést sem hagyva ki.
A köztársasági elnök beszámolt arról, hogy készülőben van a Magyar Tudományos Akadémia és a dél-koreai alapkutatási intézet között egy olyan megállapodás, miszerint Magyarországon négymillió dollárral indítanának egy közös alapkutatási intézetet.
Sólyom László jelenlétében Várkonyi László, a Külügyminisztérium szakállamtitkára átadta a tiszteletbeli konzuli címet Cso Hjon Siknek, a Hankook Tire alelnökének.
Az államfő hétfőn délelőtt Dél-Korea legnagyobb szigete, az 565 ezer fős Csedzsu kormányzójának vendége volt, a kormányzó délben díszebédet adott Sólyom László tiszteletére.
A köztársasági elnök megmászta a sziget egyik fő látnivalóját, a Napfelkelte-csúcsot, amely a tengerből kiemelkedett vulkán, és eredetileg nem tartozott a szigethez.
Sólyom László délután ellátogatott a Hankjung szélerőműparkba.
A magyar köztársasági elnök vasárnap kezdte négynapos állami látogatását Dél-Koreában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!