A fájdalmas emlék is a mi emlékünk

A székesfehérvári Malom utca szép klasszicista épülete, a tiszti klub csöndes udvarán gyűltek össze második világháborús katonai egyenruhákban, s a Történelmi Vitézi Rend palástjában a hagyományőrző egyesület ünnepélyes megalakítása alkalmából. A maroknyi férfitársaságban megjelent a hajlott korú székesfehérvári, egykori zászlóalj-tag, Smohay Ferenc, s a kilencvenhatodik esztendejét töltő Koós Ottó, a Szovjetunió hadifogolytáboraiban tíz (!) évet töltött egykori százados. A tizennyolc esztendős Böhm Martin dédapja oktatta egykoron a Magyar Királyi Szent István 3. Gyalogezred fehérvári katonáit, az alig nagykorú dédunoka szenvedélyesen érdeklődik a „nagy háború” részletei, a hajdani katonaélet iránt. Az összekötő kapocs a generációk között a közös magyar múlt okán oly erős.

A történelmet a győztesek írják, ezt az állítást ki tapasztalhatta meg jobban nemzetünknél? – teszik fel mindig a kérdést az ilyen és hasonló eseményeken. Az egyéni helytállásért, a közös sorsvállalásért azonban kijár az utókor főhajtása a vesztes és megnyerhetetlen háborúk nyomán is, értjük meg újra és újra. A Szent István 3. Gyalogezred történetéről tartott kutatói alaposságú beszédet Major Pál, a Magyar Honvédség őrnagya, hadtörténész. A trianoni határt a ez az ezred lépte át először 1938-ban, a Don-kanyar poklát is megjárták, s óriási veszteségeket szenvedtek el mind e szomorú legenda, mind a későbbi szovjet hadifogság idején. Vizi László jogász, a hagyományőrző egyesület alelnöke elmondta: az 1938-as névadó ünnepség után mindig az augusztus 15-iki Nagyboldogasszony napon tartották az ezrednapot, amelyet ezennel felelevenítettek az utódok. A fehérvári gyalogezred tatai és komáromi zászlóaljának hagyományőrzői nevében érkezett az előbbi városból Dinga László, az utóbbiból Teszéri Csaba István. A tiszti klub belső termeiben látható katonai kiállítást Rangel István, a gyűjtemény vezetője mutatta be.