A csengőhang buktatta le: a félrelépő feleség mobilja a szomszédban szólalt meg

FMH - Sűrű napjuk volt a rendőröknek Fejérben: bolti lopáshoz, bántalmazáshoz is riasztották őket, egy szerelmi affér miatt is intézkedniük kellett. Egy férfi hiába hívogatta ugyanis feleségét, az nem vette fel mobilját. A telefon jellegzetes csengőhangja azonban az alsó szomszédnál szólalt meg...

feol.hu

Nem sokkal kilenc óra előtt a fehérvári Szedreskerti lakónegyed egyik lakásába hívták ki a rendőröket: egy 47 éves férfi ugyanis megrongálta egy másik lakás berendezéseit, illetve bántalmazta az ott lakó férfit. A bűncselekmény előzménye az volt, hogy a felesége nem ment haza éjszaka, és a férfi keresni kezdte. Hívogatta a mobiltelefonján, és mivel hangos és igen különleges csengőhangja van, ezért észrevette, hogy az az alatta lakó lakásban cseng. Így a lakás ajtaját betörte, ahol feleségét és az ott lakó férfit intim helyzetben találta. Ekkor törte szét a bútorokat, és bántalmazta a lakástulajdonost, aki könnyű sérülést szenvedett.  A rendőrök a bántalmazót előállították a kapitányságra, ahol rongálás és könnyű testi sértés elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Egyéb bántalmazási ügyben is dolguk volt a rendőröknek: vasárnap hajnalban egy 26 éves fehérvárcsurgói lakos  Székesfehérváron az Országalma mellett előzetes szóváltást követően megütött egy 28 éves iszakszentgyörgyi nőt, akinek ennek során eltörött az orrcsontja. A bántalmazót a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki. 

Reggel egy 50 éves sárbogárdi asszony az egyik fehérvári nagyáruházból egy körömlakkot és egy nyakláncot próbált meg ellopni, de a biztonsági őrök tetten érték, így a lopási kár megtérült. 

A nőt a rendőrök előállították a kapitányságra, ahol megindult vele szemben a szabálysértési eljárás. A rendőrök szabálysértési őrizetbe vették.

Délben áruházi lopásról érkezett bejelentés: egy 73 éves agárdi férfi volt az, aki az egyik fehérvári nagyáruházból el akart lopni egy szemüveget. A tettenérés során azonban az 1 999 forintos lopási kár megtérült.

Kora délután a polgárdi rendőrök fatolvajokat fogtek. Egy 39 éves férfi és egy 31 éves nő volt az, aki Jenő belterületén 100 kg akácfát szállított. Amikor ellenőrizték őket, kiderült, hogy a fa a polgármester tulajdona, és ő nem adott engedélyt arra, hogy azokat kivágják és elvigyék. Így a két személyt a rendőrök elfogták, és előállították, majd megindult velük szemben a szabálysértési eljárás. Meghallgatásukat követően a rendőrök szabálysértési őrizetbe vették őket.

Délután a fehérvári Alba Plaza előtt a rendőrök egy 27 éves fehérvári nőt ellenőriztek, aki hat darab kabátot árult, amiknek bolti ára összesen 88 940 forint volt. Kiderült ugyanis, hogy a dzsekik a bevásárlóközpont egyik üzletéből származnak, denem adták el őket, és a leltárban hiányként szerepelnek. Így a nőt a rendőrök előállították a kapitányságra, ahol az ügyben megindult a büntetőeljárás. 

Éjszaka tíz órakor egy 61 éves fehérvári férfit állítottak elő a rendőrök a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, mert Tolnai utcai lakásukban tettleg bántalmazta feleségét, aki ennek során könnyen sérült. A Forrónyom a férfit gyanúsítottként hallgatta ki, majd távoltartó határozatot hozott vele szemben.

Hajnali háromnegyed háromkor egy 33 éves hajléktalan férfit ellenőriztek a járőrök a MÁV pályaudvaron. Kiderült, hogy a férfi ellen a Székesfehérvári Városi Bíróság körözést adott ki. A férfit elfogták, majd előállították a kapitányságra, ahol őrizetbe vették.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!