Három kilót fogyott, és mindössze három kávét ivott a masszázsrekorder

Agárd - Meg akarta mutatni, mire képes - mondja újszerű rekordjáról Balogh Gábor, aki 53 órát volt talpon úgy, hogy közben masszírozott.

B. Kiss László


Vasárnap éjszaka végzett a  százhatodik vendége masszírozásával Balogh Gábor, aki a gyúrást 53 órával azelőtt, péntek délután kezdte, és csupán nyolc óránként tartott negyedóra szünetet. Ezzel az agárdi termálfürdő munkatársa felállította - mint az erről szóló tanúsítvány fogalmaz - a leghosszabb ideig tartó folyamatos masszírozás egyéni maratoni rekordját.



Amikor hétfőn délelőtt megcsörögtem a számát, ő vette fel a telefont. Azt gondoltam,  alszik - jegyeztem meg csodálkozva. Ezúttal is a  szokott időben, nem sokkal hat óra után kelt  hangzott a válasz. Amikor aztán találkoztunk, Balogh Gáboron nyomát sem leltem a fáradtságnak, annak, hogy  összesen 3062 percet töltött talpon.  A csúcskísérletről először hallva a masszőrt magas, vállas,  kigyúrt fiatalembernek képzeltem. A rekorder ezzel szemben - mint elmondta - 48 éves, 176 centi és száz kiló. Velencei lakos, eredeti foglalkozására nézve szarvasmarha tenyésztő technikus. Negyedszázadon át a mezőgazdaságban dolgozott.

 A masszírozás tudományát a sportoló gyermekei kedvéért tanulta ki, később azonban  kenyérkeresetként  is jól jött a megszerzett tudás. Az 53 óra alatt három kilót fogyott, szombatra és a vasárnap virradóra esett át a holtponton, amiben a helyszínen levő segítői és vendégei is közreműködtek.  Beszéltek hozzá, rászóltak, hogy máskor másként masszíroz, csakhogy el ne aludjon. Egyedül nem ment volna - hangsúlyozza Balogh Gábor, aki  segítői, vendégei mellett - a szponzoroknak - is nagyon hálás, akik például speciális talpbetéttel, ásványvízzel vagy éppen  igen tápláló mézharmat mézzel támogatták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!