Ismét fájdalmas vereséget szenvedett a Videoton

Hiába támadott hetven percen keresztül a Videoton, a Győr remek ellentámadásából elért gólja három pontot ért a vendégeknek.

Káldor András

A mérkőzés nagy kérdése volt, vajon milyen összeállításban küldi pályára a piros-kékeket Paulo Sousa a Genk elleni Európa-liga találkozó után három nappal. Azt tudjuk, hogy merítési lehetősége van bőven, ám azért mégiscsak rangadó, méghozzá akár hatpontosnak vehető meccs állt a Videoton előtt. Nem véletlenül mondta Paulo Sousa a kupameccs után: „Most az a legfontosabb feladatunk, hogy a játékosok regenerálódását gyorsabbá tegyük. Ezúttal azonban a fizikai mellett a mentális regenerálódásra is nagy hangsúlyt kell fektetnünk." Végül is öten kaptak lehetőséget a csütörtöki kezdőcsapatból, a csereként beállt játékosok közül, pedig ezúttal mindhárman (Gyurcsó Ádám, Nikolics Nemanja, Kovács István) ott voltak az elejétől a Sóstói stadion gyepén. A presztízsen kívül az is hajtotta mindkét csapatot, hogy győzelme esetén akár bármelyikük a tabella élére állhatott. Ettől függetlenül nem kápráztatta el a két csapat a nézőket az első negyvenöt percben. A 4. percben a vendégek előtt kínálkozott az első helyzet, Djordje Kamber jobb oldali beadása után Rok Kronaveter fejelt 7 méterről centikkel a jobb oldali kapufa mellé. Majd Kronaveter a 16. percben újabb lehetőséget szórakozott el, egy jobb oldali szögletnél maradt őrizetlenül, de a Vidi szerencséjére rosszul találta el a labdát az ötösnél. 28. percben aztán Renato Neto is egészen közel járt a gólszerzéshez, a Vidi brazilja 24 méterről lőtt kapura, a labda a jobb kapufa mellett csúszott ki az alapvonalon túlra. Többet kezdeményezett ekkor már a fehérvári alakulat, sokkal többet birtokolták a labdát, de Gyurcsó, és Neto révén ismételten csak helyzetig jutottak. A győriek nyolc-kilenc emberrel szállták meg kapujuk előterét, ezt a falat rettentően nehéz volt áttörni – fenn is akadtak rajta rendre a fehérváriak. Az 57. percben Gyurcsóó reménykeltően lőtt laposan a 16-os jobb oldali sarkáról, Sztevanovicsról kipattant a labda, de a védők fel tudtak szabadítani. Aztán ahogy ilyenkor már lenni szokott: a 67. percben Pátkai szinte minden előzmény nélkül indította Koltai Tamást, a góllövőlista élmezőnyében tanyázó támadó, pedig 9 méterről a jobb alsó sarokba lőtt. A gól után érthetően nagyobb sebességre kapcsolt a Vidi, de majdnem a vendégek növelték előnyüket. Andric adott középre a bal szélről, a labda túljutott M. Bozsovicson, érkezett a hosszú oldalon Rati Alekszidze, de 3 méterről az üres kapura nem tudta belőni a labdát. Cserékkel próbálta frissíteni csapatát Sousa, de ismét a vendégek hagytak ki egy ordítóan nagy helyzetet. A 77. percben Varga Roland 27 méteres szabadrúgását óriási bravúrral tornázta ki a jobb felsőből Bozsovics. A 81. percben büntetőt kért számon a Vidi-tábor Fábián Mihály játékvezetőn, Torghelle Sándor került hatalmas helyzetbe, hátulról rácsúsztak a büntetőterületen belül, Takács Ákos a labdát nem találta el, Torghelle a földre került, a bíró sípja, pedig néma maradt. 

A 93. percben Oliveira lábában volt a döntés, de 15 méterről megküldött lövése a bal felső sarok mellett zúgott el. A hosszabbítás utolsó percében Torghellénél szakad el a cérna, előbb lekönyökölte Linas Pilibaitist, majd vitába keveredett Fábiánnal, aki felmutatta a csatárnak a piros lapot. A lefújásra kissé elszabadultak az indulatok a pályán, mely leginkább lökdösődésben, és szókaratéban nyilvánult meg. A Győr zsinórban hatodik győzelmét aratta, és a tabella élére állt, míg a Videoton az ötödik helyre csúszott vissza.       

 

Videoton FC – Győri ETO (0-0) 0-1

Székesfehérvár, 3680 néző

Vezette: Fábián (Ring, Kispál)

Videoton: M. Bozsovics 6 Brachi 5, Kaká 5 (Torghelle, 71.), Caneira 6, H. Sanchez 5 – Renato Neto 5 (Sándor Gy., 71.), Mitrovics 6 Gyurcsó 6, Kovács I. 5 (Paraibá, 78.), Oliveira 5 − Nikolics N. 5

Vezetőedző: Paulo Sousa

 Győr: Sztevanovics 6 - Takács Á. 6, Lipták 6, Pilibaitis 6 – Svec 6, Pátkai 7, Kamber 6, Kronaveter 5 (Andric 6, 58.) – Varga R. 6, Strestik 5 (Alekszidze, 65.), Koltai 7 (Dudás, 83.)

Vezetőedző: Pintér Attila

 Gólszerző: Koltai (67. perc)

 Sárga lapok: Mitrovics (58. p.), Caneira (76.) illetveKronaveter (52.p.), Pilibaitis (54.)

 Kiállítva: Torghelle (93.)

 Szögletarány:5-3 (2-1)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!