Könnyebb helyzetben a várandós anyák: új berendezés Bicskén

Bicskén új vizsgálati lehetőséggel bővült a város egészségügyi központja. A CTG-NST berendezést a terhesség 36. hetétől kötelezően el kell végeztetni a várandós kismamáknak. Most már utazás nélkül.

Tihanyi Tamás

- Amikor egy évvel ezelőtt a Bicskei Egészségügyi Központnak több, mint félmilliárd forintos  beruházása elkészült, az óriási változást jelentett a városnak a korábbi állapotokhoz képest - idézte fel lapunknak Tessely Zoltán polgármester. A településvezető hozzátette: - Amikor 2008-ban a városban  átvettük az irányítást, úgy gondoltuk,  hogy egy családszerető kisvárost építünk.  Ez pedig sok apróságból tevődik össze.
A várandós, leendő  édesanyáknak  eddig el kellett utazniuk  Tatabányára, Budapestre vagy Székesfehérvárra azért, hogy a szükséges, és a terhesség vége felé már  rendszeressé  váló  ellenőrzésben részesülhessenek. Egy ilyen berendezésre mindenképpen nagy szükség mutatkozott  az új egészségügyi központban.
- Azt látom az egészségügyi ellátórendszerek átalakítása kapcsán, hogy nagyon sok járóbeteg szakellátóközpont született európai uniós források bevonásával, ugyanakkor ezek  nem mindig váltják be a hozzájuk fűzött reményeket, mert nincsen elegendő ellátott. Azonban nálunk Bicskén  - erről szó sincs szögezte le a polgármester.  - Egy nonprofit kft. működteti az egészségügyi  központot, az önkormányzatnak anyagilag  nem kell a tevékenységhez  hozzátennie, mert  a kft. megáll a saját lábán, sőt, fejleszteni is képes. Az új berendezés felszerelése pályázati forrásból valósulhatott meg.
A CTG-NST  berendezés  mintegy 825 ezer forintba került. Egy alapítvány írta ki a pályázatot, ebből az  általuk támogatott rész 400 ezer forint volt, a többit pedig az egészségügyi központ biztosította saját forrásaiból.
- Az előjegyzési naptárunk máris tele van - számolt be a tapasztalatokról  Balogh Gyula, a Bicskei Egészségügyi Központ ügyvezető igazgatója.  Ez a vizsgálat kötelező, a 36. héttől hetente el kell végezni, s nagyon  nem mindegy, hogy a várandós kismamák ilyenkor mennyit kénytelenek utazni. A  félórás ellenőrzést az érintettek  térítésmentesen vehetik igénybe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!