2012.04.04. 05:24
Európa egyik legrégebbi utánpótlás úszóversenye kezdődik ma Dunaújvárosban
Dunaújváros - Egy év idegenbeli szereplés után szerdától péntekig a Fabó Éva Sportuszodában rendezik meg az Európa hírű, nemzetközi utánpótlás úszóversenyt, a XXXIII. Arany Üstöt.
Egykoron még a Magyar Televízió is élőben közvetítette az eseményt, az Arany Üst fennállása óta a magyar úszósport minden későbbi klasszisa, például Egerszegi Krisztina, Szabó József, Kovács Ágnes, Güttler Károly, Czene Attila, Cseh László, Gyurta Dániel is megfordult ezen a megmérettetésen. Beszédes adat, hogy Egerszegi 1988-as, vagy Szabó 1985-ös Arany Üst csúcsa még ma is él.
Tavaly anyagiak hiánya miatt nem tudta megrendezni hazai környezetben a versenyt a Dunaferr SE, de hogy ne szakadjon meg az egyedülálló sorozat, Budapest volt a házigazda. Szerencsére 2012-ben a harmincharmadik verseny ismét a bölcsőben lesz.
Bene Vera szakosztályvezető tavaly novemberben megkezdte a szervezést: - Ugyanis tudni akartam, hogy van-e realitása annak, hogy megrendezhessük. Szerencsére szép számmal találtunk támogatókat, cégeket, magánszemélyeket, a Dunaferr SE és a Magyar Úszó Szövetség is az esemény mellé állt.
A gyerek és a serdülő korosztályban hat nemzet magyar, szerb, román, német, szlovák, szlovén negyvennégy klubja indul, háromszáznyolc versenyzővel, 1311 nevezéssel. A szokások szerint itt lesz Güttler Károly irányításával a magyar utánpótlás-válogatott is. S mint minden alkalommal, Kiss László szövetségi kapitány is megtiszteli jelenlétével az eseményt. Az ünnepélyes megnyitó ma 8.45 órakor lesz az uszodában, az előfutamok minden nap kilenckor, a döntők délután négykor rajtolnak.
A verseny megyei indulói, Dunaferr-DVSI: Ecsődi Sára, Fekete Dóra, Sós Luca, Farkas Éva, Vadász Tamara, Szlobodnyik Nóra, Virág László, Selmeci Levente, Falusi Dávid, Barócsai Soma, Barócsai Petra, Marosi Virág, Szöllősi Martin, Susa Péter, Dort Bence, Pukánszky Péter, Pál Réka, Hirsch Eszter, Zvara Zoltán, Kiss Attila.
Székesfehérvár Delfin SE: Herczeg Fanni, Kotnyek Bettina, Herczeg Kitti, Fekete Ferenc, Molnár Márton, Kasó Gergő, Csanádi Zsombor, Fekete Kristóf.
Hullám 91 ÚVE: Szalay Viktória, Balogh Nikolett.
Móri Úszó SE: Rubint Dorka.