Valahol Európában, az iskola minden diákjával

Nagyvenyim - Fergeteges suligála és véndiák-találkozó zárta a Kossuth Lajos Általános Iskola ünnepi hetét. Az intézmény minden diákja színpadra lépett a Valahol Erurópában produkcióban.

Körmendi Erzsébet

A Kossuth iskolában tizennégy éves hagyománya van, hogy a március 15. előtti héten sulihéttel ünnepelnek a pedagógusok, a diákok és a szülők. A hétköznapokon különböző tanulmányi és sportversenyekkel teltek a tanítás utáni délutánok - a tanulók kiválóan szerepeltek a megmérettetéseken, és remekeltek a sportos kihívásokon.
A finálé egyedülálló suligála volt, amelyre természetesen meghívták a szülőket is. Arra törekedtek, hogy az intézménybe járó valamennyi gyermek színpadra léphessen, ezért olyan darabot választottak, amelyre külön felvonásokkal készülhettek az osztályok, mesélte  Kundra Lászlóné igazgató az előadás előtt. A Valahol Európában című musicalt adták elő, valami fantasztikus módon. A közönség vastapsa nemcsak a szereplőknek, hanem a koreográfusoknak és a műsort betanító pedagógusoknak is szólt.
A mostani  már a harmadik alkalom volt, amikor a jubiláló évfolyamosok véndiák találkozójával zárult a programsorozat. A tíz évvel ezelőtt elballagott osztály tagjai közül vettek részt a legkevesebben a rendezvényen, illetve a  legrégebben, hatvan évvel ezelőtt végzettek voltak a legtöbben. Az igazgató szerint ez minden évben így van, mert a idősebbek számára a legértékesebbek ezek a találkozók. Érdekessége volt az eseménynek, valamint ennél érzékletesebb bizonyítékot keveset találnánk egy intézmény közösségformáló erejére: a község  nyugalmazott polgármestere, Rauf Pál ötven, a jelenlegi polgármester, Szabóné Lőrincz Ilona negyven évvel ezelőtt ballagott a Kossuth iskolából. A polgármester asszony fia, Szabó Gábor pedig a húszéves jubileumot ünneplők között volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!