Nyuszi futás és félmaraton a Haleszban

Székesfehérvár - A közelgő húsvéti kapcsán különleges lesz a mai futópéntek a Haleszban: Nyuszi futást és Nyúl félmaratont szerveznek. Pénteken 16 órától várják az iskolásokat, óvodásokat és a szülőket, pedagógusokat a Halesz ligetben.

feol.hu

Az esélyegyenlőség jegyében vendégeket is hívtak a szervezők, de ott lesz a „húsvéti nyuszi” is a rendezvényen, és apró ajándékkal kedveskedik a résztvevőknek.
A kicsik egy kilométert futhatnak, a felnőttek akár a félmaratont is teljesíthetik, a táv az erőnléttől függ.
A résztvevők szakmai segítséget is kaphatnak Lajkó Csaba futótól és társaitól. A program fővédnöke Brájer Éva alpolgármester és Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok.

A program az Esélyegyenlőségi Hónap jegyében zajlik, ezért a szervezők meghívták az Ezredéves Készségfejlesztő Óvoda, Általános Iskola és Speciális Szakiskola, valamint az Arany János Általános Iskola, Speciális Szakiskola és EGYMI óvodásait, tanulóit és pedagógusait.
Tavaly közel 80 gyermek vett részt a hagyományteremtő rendezvényen, de a szervezők azt remélik, hogy idén jóval többen teljesítik a távot. Hogy a viharos idő mindezt miként befolyásolja, hamarosan kiderül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!