Besúgókról - Egy titkos minősítésű levél "kiherélt", ma közölhető változata

Székesfehérvár - A politika ismét nekigyűrközött az ügynöktörvénynek. Látszik, ez a rendezetlen terület, régi adósságunk ma is nyílt seb a társadalom testén. Ezt bizonyítja az alábbi anyag, amit éppen e mulasztás miatt kell kihagyásokkal közölnünk.

MTI/AP

"Tisztelt Uraim! Érthető okok miatt felfedni nem akarom személyemet. Az elmúlt évtizedekben burkolt ellenzéki magatartású voltam. A biztos létesülés szempontjai nem tették lehetővé, hogy az ellenzékiség magatartásomon látszódjon. Ezért mint önökkel szimpatizáló, a fehérvári viszonyokat aránylag jól ismerő, egy-két fehérvári dologról tájékoztatom önöket, mint a belsőreakció-elhárítás volt tagja.


Mint mindenhol, Székesfehérváron is voltak informátorok, ügynökök, akik adatokat szolgáltattak. Működött a különböző nagyüzemekben "T"-állomány, azaz olyan személyek dolgoztak polgári személyként a vállalatnál, akik a valóságban az államvédelem, majd  a politikai nyomozó szervezet hivatásos tagjai voltak.  A fizetést kétfelől kapták, az elhárítástól és a polgári munkahelyen is.  Az (...) -nál lévő postahivatalnál (...) feladata volt a levelek ellenőrzése.  Ő emelte ki az ellenőrzés alá vontak leveleit, és ő készítette elő a szűrésre szánt levélkötegeket a megyei kapitányság által rendszeresített táskába. A leveleket egy 3-5 fős csoport felbontotta és elolvasta,  Az érdekes leveleket lefotózva az illetékes nyomozóknak, alosztályoknak adták át. A levélellenőrzési csoport dolgozói közül (...) érdemel említést, aki korábban a lehallgató technikákat kezelte. Ő rögzítette hangszalagra a lehallgatottak beszélgetéseit. Annyira serény volt, hogy  épülő  villájához az M7-es autópálya építéséről hordták  a köveket ingyen.  Ügynöke (...)-en lakott, és  egy időben a Balatoni úti vízügyi telepen dolgozott. (...) annyiból említhető, hogy  a karhatalomtól vette át a rendőrség. Tanulatlansága folytán nem tudták rendőri munkára alkalmazni,  de ki tudta használni korrupt hajlamait.

A volt Motorjavítóban, jelenlegi Ikaruszban (...) töltötte be a "T"-állományt, hasonló beosztásban került oda (...) is. A Videtotonban (...) töltött be titkos munkakört, a kapcsolatot (...) tartotta. Titkos állományú volt még (...) is. Szólnom kell Fehérvár egy-két informátoráról és hűséges ügynökéről. A leghűségesebb ügynökök közé kell sorolnom a (...) családot. Igen, jól olvassák, a (...) családot. Férjestől, feleségestől voltak adatszolgáltatók. Amikor pedig a gyerekek is felnőtté váltak, azok is beneveztek adatszolgáltatónak.  Az idős (...)  ügynökként  (...)-re lett beszervezve. Utána pedig a város széles rétegéről adtak használható adatokat. Dolgoztak a belsőreakció-elhárítás és a kémelhárítás részére is. (...)-nek  széles ismeretségi köre volt, felesége  képességeinél fogva tudott baráti kapcsolatot kiépíteni. A sok kiadást igénylő kapcsolatépítéshez kaptak megfelelő honoráriumot is. *

A megyei tanácsnál (...) tett jó szolgálatot. Az egyháznál a (...)-ből Fehérvárra helyezett (...)  -nek kellett terhelő adatok alapján adatot szolgáltatni a belső elhárítás részére.  A vendéglátó központban (...)-nek volt  a feladata összeszedni a vendéglátó egységeknél beszervezett informátorok jelentéseit és azokat továbbította tartójának. A letűnt elit közül (...) jeleskedett félelemmel, de eredményesen. Az (...)  úton a (...)-bolt mellett van  egy feljáró, és az ottani  emeleti lakásban volt vele a találkozó. Az a lakás napközben találkozásokra szolgált. Ilyen lakás volt a (...) mozi első emeletén is.   Szükséges szólni a szerven belüli kegyetlen elhárításról. A legembertelenebb elhárítást végző (...)-t említem meg, és az egyik fő ügynökét, (...)-t. Aljas módon kötött barátságokat, rádolgozott rendőrre és polgári személyre és adta az adatokat a rendőrségi elhárítónak."    

Miért vannak elhallgatva ezek a nevek?

A levelet egy egykori elhárítótiszt adta át az egyik párt  vezetőségi tagjának évekkel ezelőtt.  Aki megőrizte, s néhány napja tovább adta nekem. Az eredeti példányban (amely a fentinél  jóval hosszabb)  ott vannak a nevek és a beosztások is, de ezeket nem közölhetjük "normális" ügynöktörvény nélkül.  Hiszen ma a törvény ereje nem az egykori besúgókra és  tartótisztekre, a rendszer kegyeltjeire sújt le, hanem azokra a történészekre és újságírókra, akik megpróbáljál felfedni az igazságot.  
Pedig húsz évvel vagyunk a rendszerváltás után. Néha hihetetlen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!