A sárbogárdi vasútállomás diszkrét bája

Sárbogárd - Amint megtudtuk: a MÁV Zrt. még februárban egyeztet a közút vagyonkezelőjével, a Közlekedési Koordinációs Központtal, majd konkrét megoldási javaslatot tesz a városnak és a Volánnak.

V. Varga József

A múlt heti közmeghallgatáson nem került szóba a vasútállomás környékének ügye. Azaz szóba került  folyosói beszélgetésen. A dzsekis úr egy meghívót adott át, s akkor mondta: reméli, hogy a Hírlap kitartása  mármint, hogy időről időre rákérdezünk a MÁV-nál az állomáskörnyék diszkrét bájára    végül eredményre vezet. Egy hölgy is hozzánk lépett, s azt kérte, közöljük le, hogy tulajdonképpen milyen buszjáratok mennek be a vasútállomásra.
   
Leírjuk a vasútállomáson tapasztaltakat, és kérdezünk. Azután ha nem történik semmi  megint. Újra és újra. Ha kell, akár kéthetente...  ezt ígértük január 20-ai írásunkban.
   
- Áldatlan állapotok uralkodnak az állomás környékén - summáztuk a Hírlap múlt évi sajtófórumát követő írásunkban. A lakosság, az utasok a nyilvánosság erejében bíznak, hogy végre történjen már valami. A vasúttársaságot azóta több alkalommal is szembesítettük a sárbogárdi emberek panaszával. Nyugtáztuk, hogy a buszmegállók előtti sávban már kőzúzalék fedi a mély gödröket, de a tájkép továbbra is lehangoló. A buszok is csak nehézkesen, tolatással tudnak megfordulni a területen.
   

Az Alba Volántól az autóbuszjáratokról, a MÁV-tól a jelenlegi helyzetképről érdeklődtünk. Suralik András, a székesfehérvári üzemigazgatóság igazgatója részletes kimutatást küldött arról, hogy mely autóbuszjáratok érintik, illetve nem érintik a vasútállomást. Megtudtuk, hogy összesen hatvan  járat bemegy az állomásra, ötven  pedig nem.
   
- Amint korábban már jelezték, a MÁV Zrt. arra törekszik, hogy hosszú távú megoldás szülessen Sárbogárdon. Mindez a terület részletes, alapos műszaki tervezést követő komplex felújítását jelenti - húzta alá válaszában Pécsek Imre, a vasúttársaság kommunikációs igazgatóságának szakértője.
   
A beruházás tartalmazza a mintegy 1500 négyzetméteres terület teljes felújítását és a buszforduló kialakítását. A megállóhelyek esetében tervezett, a hatóságok által engedélyezett, megfelelő teherbírású alapozás és burkolat kialakítása szükséges. Az önkormányzatot megkeresték az ügy kapcsán, s a város nyitott a közös megoldásra.
   
- A vasúttársaság még februárban egyeztet a közút vagyonkezelőjével, a Közlekedési Koordinációs Központtal, s azt követően hamarosan konkrét megoldási javaslatot tesz az önkormányzatnak és a területet használó Volán-társaságoknak - tette hozzá Pécsek Imre.

 

Címkék#Sárbogárd
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!