Sukoró-ügy - A főügyészség tanúként hallgatta meg Oszkót

Tanúként hallgatta meg a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szerdán az úgynevezett Sukoró-ügyben Oszkó Pétert, a Bajnai-kormány volt pénzügyminiszterét.

MTI

Oszkó Péter a csaknem három órán át tartó kihallgatás után újságíróknak elmondta: kormánytagként "meglehetősen körültekintően kezelték, és jó döntéseket hoztak ezekben ez ügyekben, és az állami érdekeket megvédték, ezzel ellentétes jelzés most sem hangzott el." A volt pénzügyminiszter megerősítette, hogy az ügyészségen a teljes sukorói ügy szóba került, beleértve a telekcserét és a koncessziós szerződést is.
Oszkó Péter hangsúlyozta: Sukoró-ügyben az államot nem érte kár. A kérdés az, hogy mennyit követelhet az állam "azoktól a beruházóktól, akik nem tudtak beruházást csinálni" - tette hozzá.



Fazekas Géza, a KNYF szóvivője a szerdai kihallgatás után elmondta: az úgynevezett Sukoró-ügyben hűtlen kezelés bűntette miatt folyó eljárásban a volt pénzügyminisztert tanúként hallgatták meg. A szóvivő megerősítette, hogy részben az ingatlancsere, részben a koncesszióval kapcsolatos eljárásban tettek fel kérdéseket.
A szóvivő a nyomozás érdekeire hivatkozva a kihallgatás részleteiről nem adott tájékoztatást, ám azt elmondta, hogy Oszkó Péter válaszolt az ügyészség kérdéseire.
Fazekas Géza hozzátette: a sukorói telekcsere ügyében az első gyanúsítástól számított két éven belül kell lezárniuk a nyomozást, vagyis 2012 augusztusában.
    
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal tavaly februárban tett feljelentést a Központi Nyomozó Főügyészségen. A hivatal elnöke akkor arról beszélt, hogy a kaszinóberuházások koncessziós szerződéseinek vizsgálata során több olyan iratot találtak, amelyek szerintük megalapozzák a gyanút, hogy Veres János - a Gyurcsány-kormány pénzügyminisztere - és Oszkó Péter érintett lehet az ügyben. Mindkét volt pénzügyminiszter visszautasította a feltételezést.
Veres János szocialista országgyűlési képviselőt a Sukoró-ügyben hétfőn hallgatta meg tanúként a KNYF. Fazekas Géza szóvivő a nyomozati cselekménnyel kapcsolatban akkor annyit mondott, hogy a tanú válaszolt az ügyészség kérdéseire.
Veres János az MTI-hez aznap eljuttatott közleményében megerősítette a tanúkihallgatás tényét, és azt is közölte, hogy az ügyben a földcserével és koncessziós pályázattal kapcsolatos kérdésekre az általa ismert összes körülményről tájékoztatást adott.

Korábbi cikkeink a sukorói kaszinóügyről itt!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!