Dühöngő férfit kellett megfékezni Fehérvárcsurgón

Dühöngő férfi zaklatott több lakót is Fehérvárcsurgón, a kerítésen mászott be a házakhoz.

feol.hu

Fehérvárcsurgó, Széchenyi utcába riasztották tegnap délután a rendőröket, mert bejelentés érkezett onnan az egyik házból, hogy egy férfi a kerítést átugorva bement az ott lakóhoz, majd a lakásban dulakodott élettársával, illetve több ablakot is betört.

Amikor a járőrök a helyszínre értek, azt látták, hogy a házban mindenki ittas. A házban lakó férfit, illetve a bántalmazott nőt tájékoztatták arról, hogy az ügyben feljelentést tehetnek a férfi ellen, míg őt felszólították arra, hogy hagyja abba a randalírozást. Ez meg is történt, a 35 éves férfi ekkor távozott a lakásból.

Később azonban ismét bejelentés érkezett ugyanabból a fehérvárcsurgói utcából, hogy az ittas férfi  visszatért, és most másik két ház kerítésén mászott be, majd kiabált az ott lakókkal, köztük egy idős hölggyel. Amikor a járőrök a helyszínre értek, a férfi az utcán sétált. Amikor a történtekkel kapcsolatban  kérdőre vonták, összefüggéstelenül válaszolt.

A rendőrök előállították a Móri Rendőrkapitányságra. Ott azonban az előállító helyiség rácsának többször hozzáütötte a fejét, miközben folyamatosan dühöngött. Így a rendőrök mentőt kértek hozzá, akik rendőri kísérettel beszállították Székesfehérvárra, a Fejér Megyei Szent György Kórházba. .    

A móri rendőrök a történteket szabálysértési eljárás keretében vizsgálják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!