Készülnek a téli utakra

Székesfehérvár - Lélekben már készülnek a téli havazásokra a közutasok - derült ki szerdai értekezletükön, ahol szó volt arról is: jövőre új hókotrók érkeznek a megyébe.

S. Töttő Rita

A Magyar Közút Nonprofit Zrt.  Fejér Megyei Igazgatósága 1300 kilométernyi megyei útról gondoskodik, amelynek kátyúzása az elmúlt hónapokban 243 millió forintba került, de egyéb foltszerű burkolatfelújításra is 534 milliót, a viharkárok helyreállítására pedig 124 millió forintot költöttek az elmúlt időszakban - árulta el a mai értekezleten Molnár István, megyei igazgató. A téli felkészülésről volt szó azon  az összejövetelen, ahol elhangzottak ezek az adatok, s ahol az igazgató aláhúzta: a téli eseményekre még 380 millió forintjuk van, de ha ez nem lenne elég, akkor átcsoportosítanak máshonnan összeget az új feladatokra.
Az értekezleten részt vettek a rendőrség, a katasztrófavédelem, az önkormányzat és a védelmi bizottság képviselői is, akik a következő időszakban fokozott összehangoltságban dolgoznak majd az utak biztonságossá tétele érdekében. Lelkiekben és szakmailag is készülnek már az elkövetkezendő hónapok megpróbáltatásaira,   a közel hatvan darabból álló géppark - amelyből huszonkilenc a hókotrók száma -, például már készen áll a munkára. A megyei igazgató azonban az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva hangsúlyozta: az utakon közlekedőknek is fel kell készülniük az útviszonyokra, s el kell fogadni azt is, hogy nem biztosítható egyidejűleg a teljes úthálózat letakarítása és síkosságmentesítése.

A síkos napok száma Fejér megyében megközelíti minden esztendőben a 75-öt, a havas napok számáról azonban nem tudnak ilyen előrejelzést készíteni, olyan rapszódikus ebből a szempontból az időjárás - derült ki a statisztikai adatokból. Így tehát azt sem tudják nagyon előre, mikor kezdődik a téli nagyüzem. 
Útszórósót  a kalcium-klorid mellett  továbbra is használnak majd, a szakértők szerint ugyanis környezetvédelmi szempontból nem aggályos. Idén több mint 5 ezer tonnát tartalékolnak ebből az anyagból, de a kalcium-kloridból is 25 ezer kilogramm, az oldatból pedig 8 ezer liter áll rendelkezésre megyei szinten. A pályázaton nyert tíz Mercedes típusú vadonatúj teherautó azonban, amelyeket hókotrásra is be lehetne vetni, a közbeszerzési eljárás lassúsága miatt még nem érkezett meg a hivatalhoz. A közútkezelő reményei szerint januárban, februárban talán már itt lesznek, addig is a viszonylag öreg, de felújított gépparkot használják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!