Bizonytalan a jövőkép a vagyonvédelmi kamaránál

Székesfehérvár - Aggódva figyeli a szakma az új vagyonvédelmi törvényt, amely megszünteti a kötelező kamarai tagságot - hangzott el a csütörtöki cikluszáró rendezvényükön.

S. Töttő Rita

Rövid ciklust kénytelen lezárni idén a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara, amelynek jelenlegi elnöksége 2009-ben állt fel, s a tervek szerint csak 2014-ben kellett volna újat választaniuk. Az ok nem más, mint a 2012. január 1-vel életbe lépő új vagyonvédelmi törvény, amely kimondja: át kell térniük az önkéntes tagságra, így a kamara  új tagjai közül jövő év február 29-ig új választásokat kell lebonyolítani - erről beszélt ma szinte búcsúbeszédében Csatári Tibor Sándor megyei elnök a meghívott megyei rendőrkapitányok, a munkaügyi központ, a kereskedelmi kamara, munkaügyi felügyelőség, a megyei polgárőr szövetség és számos más együttműködő szervezet képviselője jelenlétében. Az elnök nem titkolta csalódottságát, s kimondta: 
- Ez a radikális, a kamaránk működését alapvetően megváltoztató törvénymódosítás nagyon lecsökkenti a tagság eddigi létszámát, amelynek következményeként a tagdíjbevételek a kamara eddigi struktúrájának fenntartásához vélhetően nem bizonyulnak elegendőnek.
Az eseményen átadták a Kiváló vagyonőr kitüntetéseket is, idén Kovács Gábor, Kovács Ferenc, Paizs Gyula, Szőke István és Vámosi László vehette át az elismeréseket, az emléklapot pedig Hollosiné Németh Angéla kapta meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!