Újjászülethetne a tó, de...

Egy régi tó  és egy nosztalgikus álom éledt újra nemrégiben a település közepén. Az öregek, sőt a ma középkorúak is emlékeznek rá, milyen sokan fürödtek  az egykori  malom melletti Zárda-tó vizében.  (Azért lett a neve Zárda-tó, mert egykor zárda volt a közelben  lévő épületben, s állítólag  az  apácák néha  csónakáztak a tavon.) Mivel a környéken több, tiszta vízű forrás  fakadt, a helybéliek ezek vizét itták, és istállókhoz, itatóhelyekre  is elvezették. A  háború után áramfejlesztőt  működtettek a források vizével,  egy ideig annak segítségével  világítottak a faluban. Van egy adatunk  1953-ból: akkor 600 liter volt a vízhozam percenként. A hatvanas években a tóból kitermelték az iszapot, s fürdőhelyet létesítettek a helyszínen.
 A kedvelt fürdő vizét egy kis ér vezette le a gyógyszertár mellett, és táplálta a kastélypark halastavát. Aztán elkezdődött a bauxitbányászat Balinkán, és a víznek búcsút kellett mondani. (Hasonló játszódott le például a Veszprém megyei Tapolcán is. Az ok:  a bányászoknak úgynevezett víznívócsökkenést kellett előidézniük ahhoz, hogy a termelést életveszély nélkül folytatni lehessen, miután a vízszint alá mentek a járattal.) Lényeg, hogy idővel megszokták a fehérvárcsurgóiak, hogy  eltűnt a tó a falu közepéről.
Ám a bányászat már évekkel ezelőtt véget ért Balinkán, s kiderült, a föld alatti ér nem tömődött el, s újra bugyogni kezdett a víz a Zárda-tó helyén:  lényegében ugyanott, ahol sok-sok évtizeddel  korábban  a felszínre tört. A tavalyi nagy esőzések után vált ez nyilvánvalóvá.  (De máshol is tör fel a víz, ismét.) A helyszínen most repedezett betonkoszorú idézi a fürdőzős, gyermekzsivajos, retrós  éveket.

A Park utcai Takács Lajos mutatja a vizet, amint  utat keres a növények között, majd elhagyja a tó medrét, és szaladni kezd a csatornában. Takács úr azt szeretné, hogy valamiképpen mentsék meg a tavat az utókornak, hiszen szerinte  erre kötelezi a települést a múlt, a hagyomány, a józan ész, s akár még turisztikai látványosság is lehet belőle idővel.  Ám ez nem ilyen egyszerű . Schmidtné Cser Viktória polgármester   elmondja, miért. A hatvanas években még könnyebb volt egy ilyen tavat, fürdőhelyet fenntartani, ma már sokkal több a kötelezettség, s az azzal járó  költség.  Ráadásul 18,6 millió forintot nyertek  két év várakozás után  egy játszótérre, amelynek helyszíne éppen az egykori Zárda-tó lesz. Máshová pedig nem lehet építkezni,  a pályázat kikötései ezt nem engedik. Schmidtné gondterhelten mondja, gyakran nem tudja, melyik ujját harapja meg, annyi  tennivaló lenne a településen, s ahhoz annyira kevés pénz  áll rendelkezésükre. A tó,  a játszótér ügyében is nehéz döntést hozott a testület.

    
A polgármester asszony tudja, nagy a testület felelőssége, de nem engedhetik meg maguknak, hogy egy,  már elnyert pályázati pénzről lemondjanak, miközben már kiírták a közbeszerzést is a munkálatokra. A gyermekes anyukák panaszát is meg kell érteni,  ráadásul  az utakkal és más  alapdolgokkal is gondok vannak. Másrészt a Károlyi-kastély felújításának további munkálatai között ott szerepel a kastélyparkban lévő tó teljes helyreállítása is, a víztározó közel, így nem látszik indokoltnak  ilyen áldozatvállalás árán  bábáskodni a Zárda-tó újjászületése mellett.  Takács úr elmondta érveit az egyik  testületi ülésen is, de egyedül maradt a javaslatával. Szerinte az, hogy sok évtized után újraéledt a tó, igazi természeti csoda, s a medret nem szabad betemetni, hiszen igazi színfolt, amellett, hogy örömet szerez a helybélieknek. A polgármester és a testület azonban azóta is sok problémát lát, amit meg kell oldani: úgy érzik,  ezek sorában nincs az elsők között a Zárda-tó feltámasztása.
 Igazság az egyik, igazság a másik oldalon. A viták nyilván még folytatódnak, miközben a víz bugyog tovább, boldogan és gondtalanul a lábunk alatt. Egyelőre jó neki.