Női kézilabda Eb-selejtező - Sikeres kapitányi debütálás

Szombathely - Iskolajáték az Arena Savariában: a magyar női kézilabda válogatott első Európa-bajnoki selejtezőjén 22 gólos különbséggel verte Azerbajdzsánt szerdán.

Vastag Nándor

 A női válogatott három év után lépett pályára újra az Arena Savariában, ám a hosszúnak mondható idő ellenére lassan gyülekezett a közönség. A kezdésre azért szinte teljesen megteltek a csarnok hosszanti lelátói, úgyhogy le is szögezhetjük, a vb-selejtező kudarca ide, az olimpiától való távolmaradás oda, a lányok továbbra is nagy népszerűségnek örvendenek. A kezdés előtt a 125. válogatottságát ünneplő Vérten Orsolyát, valamint a címeres mezt a 25. alkalommal magára öltő Szekeres Klárát köszöntötték.
 Már a mérkőzés előtt tudni lehetett, hogy Azerbajdzsán gyengébb játékerőt képvisel a csapatunknál, ami gyorsan be is igazolódott. Az ellenfél eleinte még betalált, de a támadásainkkal már ekkor sem tudott mit kezdeni (8. perc: 6-4). A nagy kedvvel játszó magyarok szinte minden akciót eredményesen fejeztek be, majd miután a védekezésük is összeállt, úgy teljesen állva hagyták az azerieket. Az együttes klasszis irányítója, Görbicz szórta a gólokat, de társaira sem lehetett panasz, így félidő derekán eldőlt a meccs (20. perc: 15-5). Az azeriek tanácstalanságát támadásban a sok csere sem törte meg, de ha mégis rést találtak a vádőfalon, akkor Herr remekül védett. A magyar kispadon bemutatkozó norvég Karl Erik Böhnnek nem is kellett izgulnia, olyannyira, hogy a harmadik tíz percre gyakorlatilag sort cserélt. A félidő legizgalmasabb jelenetét pedig az jelentette, hogy Hornyák kapu mellé szállt lövése eltalálta az operatőrt, akinek eleredt az orra vére.


 A fordulás után folytatódott az edzőmérkőzés, bár a mieinket nem érheti kritika, mert igyekeztek minél több góllal szórakoztatni a közönséget. Bódi a szélről, Bulath és Szucsánszki átlövésből volt rendre eredményes, és a trió vezérletével 20 gólosra hízott a hazai előny. A vendégek csak annak örülhettek, hogy negyedóra alatt megduplázták góljaik számát (45. perc: 34-14). A végén még visszajött az első sor, valamint Kovács Anna először lépett pályára a válogatottban. Zárásként pedig a hálás közönség ünnepelte a kiütéses diadalt aratott magyarokat.
 Nem vitás, nem volt egy súlycsoportban a két gárda, a magyar válogatott leiskolázta gyengécske ellenfelét. A következő Eb-selejtező vasárnap Fehéroroszországban lesz.
Karl Erik Böhn: -  Kicsit idegesen kezdtünk, de Görbicz vezérré lépett elő, majd negyedóra elteltével már felszabadultan játszottunk. Elégedett vagyok, de ez még nem a munkám, hanem a játékosok érdeme.
 Rafiga Sabanova: - Nem tudtunk eleget gyakorolni, így roszszul játszottunk, hiányzott az összeszokottság és a rutin. A magyaroknak jó és erős csapatuk van, gratulálok nekik.
 

Magyarország-Azerbajdzsán 41-19 (20-7)

 Szombathely, 1800 néző, női kézilabda Európa-bajnoki selejtező, vezette: Maric, Masic (szerbek).
 Magyarország: HERR  GÖRBICZ 63, Vérten 3, Tomori 2, HORNYÁK Á. 3, Szamoránsky 3, KOVACSICZ 5. Csere: Kiss É. (kapus), BŐDI 4, BULATH 4, SZUCSÁNSZKI 41, Szabó V. 2, Vincze 3, Rédei-Soós 2, Kovács A., Szekeres. Szövetségi kapitány: Karl Erik Böhn.
Azerbajdzsán: Salamaka  Abasova, Lukjanenko 2, Tankaskaja 1, Zaporozets 1, DERJABINA 31, Kametova 3. Csere: Nurijeva (kapus), POGONINA 3, Gorodtsova, Mammadova, Gornak 3, Sulindina, Gasimova 3, Alijeva. Szövetségi kapitány: Rafiga Sabanova.
 Az eredmény alakulása. 8. perc: 8-4. 20. perc: 15-5. 25. perc: 17-6. 14. perc: 32-12. 54. perc: 38-16.
Hétméteresek: 44, ill. 11.  Kiállítások: 2, ill. 4 perc.
 

 

OLDALTÖRÉS: Kapitányi debütálások

Kapitányi debütálások

Kapitányi debütálások

Kapitányi debütálások

A kézi.hu kimutatása alapján 1990 óta csak Imre Vilmos és Mátéfi Eszter kezdett vereséggel.
 Női kapitányok debütálása 1990 óta:
Laurencz László (szövetségi kapitány: 1990-1996)
Első mérkőzés:
1990. március 6., Neubrandenburg
Magyarország-Norvégia 26-21

Csík János (1997)
Első mérkőzés:
1997. január 29., Vác, vb-selejtező
Magyarország-Olaszország 25-10

Németh András és Zsiga Gyula (1998)
Első mérkőzés:
1998. február 11., Százhalombatta, Eb-selejtező
Magyarország-Bulgária 25-24

Mocsai Lajos (1998-2004)
Első mérkőzés:
1998. november 21., Neubrandenburg
Magyarország-Macedónia 32-27

Kiss Szilárd (2004)
Első mérkőzés:
2004. november 18., Békéscsaba
Magyarország-Ukrajna 28-21

Németh András (2005-2008)
Első mérkőzés:
2005. március 2., Dunaújváros:
Magyarország-Dánia 29-20

Hajdu János (2008)
Első mérkőzés:
2008. március 28., Bukarest, olimpiai selejtező
Magyarország-Lengyelország 39-30

Imre Vilmos (2008-2009)
Első mérkőzés:
2008. október 14., Aarhus, Világkupa
Magyarország-Franciaország 23-29

Mátéfi Eszter (2009-2011)
Első mérkőzés:
2009. szeptember 22., Aarhus, Világkupa
Magyarország-Németország 26-30

Karl Erik Böhn (2011-)
Első mérkőzés:
2011. október 19., Szombathely, Európa-bajnoki selejtező
Magyarország-Azerbajdzsán 41-19

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!