Club Aliga - vége a nyomozásnak, kezdődhet a beruházás

Balatonvilágos - A Club Aligával kapcsolatban indított nyomozás lezárása megszüntette az eddigi bizonytalanságot, ez lökést adhat a beruházással kapcsolatos tevékenységeknek.

Halmos György

Laptársunk, a veszprémi Napló érdeklődésére Fekete Barnabás, a falu polgármester beszélt erről. Korábban beszámoltunk róla: Hegedűsné Kovács Enikő, a Jobbik parlamenti képviselője feljelentést tett a balatonvilágosi Club Aliga eladásának ügyében 2010 augusztus elején.
A Club Aligát 2007-ben az SBI-csoport érdekeltségébe tartozó Pro-Mot Hungaria Kft. vette meg 5,5 milliárd forintért. Az ügyet a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálta hűtlen kezelés gyanúja miatt. A gyanú szerint a 40 hektáros területet az egykori Kincstári Vagyoni Igazgatóság 2007-ben áron alul, illetve engedély nélkül adta el egy izraeli érdekeltségű cégnek. A beszerzett szakértői vélemények alapján a rendőrség azonban megállapította, hogy a mintegy ötmilliárd forintos vételár reális volt, ezért a privatizációval az államot nem érte kár. Fekete Barnabás elmondta, jelenleg a terület rendezési tervének módosítása van folyamatban. A terv elfogadása után indulhat el a tervezés és a közművek áthelyezése.
 Reményei szerint fél éven belül a beruházó minden engedélyt megszerez, és kezdődhet az építkezés. A polgármester szerint a feljelentés felesleges felhajtás volt, a Club Aligát ötször próbálták eladni, míg  sikerült. A település idén mintegy  14 millió forint idegenforgalmi adóhoz jutott a vendégéjszakákból, azonban a vízparti létesítmény állapota tovább romlik.
Korábban elhangzott: a beruházó cég azt reméli, hogy 2012 tavaszára lezárulnak az engedélyeztetési eljárások és megindulhat a beruházás, de  az optimista verzió mellett reális kezdési időpontnak inkább  2013 tavasza látszott. A projekt teljes összege mintegy 75 milliárd forint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!