Szomorú rekord a végelszámolásoknál

FMH - A múlt hét végén átlépte a 15 ezret az idén megindult végelszámolások száma. Tavaly egész évben 13 685 esetben indítottak végelszámolást a tulajdonosok vagy a hatóságok a cégek bezárása érdekében.

Klecska Ernő

A múlt hét végéig 15 205 céggel szemben indult végelszámolási eljárás, és a tendenciát elnézve év végére ez a szám meghaladhatja a 20 ezret is - jelentette be Csorbai Hajnalka, az Opten céginformációs szolgáltató stratégiai igazgatója.
  A végelszámolások növekedési üteme az év első felében volt rendkívül magas. Akkor volt olyan hónap, amelyben az előző évi azonos havi felszámolásoknál 70 százalékkal több cég bezárását kezdeményezték a tulajdonosok vagy a hatóságok. - A jelenség csak részben magyarázható a gazdaság gyenge teljesítményével, hiszen a fizetésképtelenségi eljárások száma korántsem emelkedik ilyen ütemben - vélte az igazgató, aki szerint a végelszámolások gyors növekedése mögött a mérleget le nem adó cégekkel szembeni következetes hatósági fellépés húzódik meg.

 Tavaly óta a cégek elektronikus úton kötelesek leadni megelőző évi üzleti eredményeiket, és azóta szankcionál  kényszer-végelszámolással a törvény. E rendelkezésnek szerzett érvényt nagy tömegben az év elején a NAV és a cégbíróság, ám azóta lassult a cégbíróságok által elrendelt kényszer-végelszámolások növekedési üteme. Az Opten adatai szerint 2009-ről több mint 30 ezer cégnek nincs leadott mérlege, ehhez képest már nem is olyan sok az évi húszezer végelszámolás, amiben természetesen benne vannak azok a cégek is, amelyek bezárásáról kényszerből vagy józan mérlegelés után maguk a tulajdonosok döntenek.
 A mérlegleadás elmulasztása miatti kényszer-végelszámolás elrendelése hosszadalmas folyamat, amit a tulajdonosok fellebbezésekkel lassíthatnak. A hiányzó mérleg miatt  felszólítást követően  a NAV felfüggeszti a cég adószámát. Ha a cég 60 napon belül sem tesz eleget kötelezettségének, nem tölti fel mérlegét, színre lép a cégbíróság, amely kezdeményezi a kényszer-végelszámolást. Az erről szóló értesítés kézhezvétele után a cégnek 15 napja van arra, hogy feltöltse adatait és fellebbezzen. Ha ezt is elmulasztja, bezárják.

 Normál esetben a végelszámolásról a cég legfőbb szerve hozza meg a döntést, választja ki a végelszámolót, aki a végelszámolás során felméri a cég vagyoni helyzetét, behajtja követeléseit, kiegyenlíti tartozásait, szükség esetén értékesíti vagyoni eszközeit. A hitelezők kielégítése után fennmaradó vagyont a cég tagjai között felosztja, és megszünteti a cég működését. A vagyon a cég törlésére vonatkozó végzés meghozatala előtt nem adható ki, így a hitelezőket elvileg nem éri kár. Más a helyzet akkor, ha kiderül, a vagyon nem elég a hitelezők kifizetésére. Ilyenkor a végelszámolás felszámolásba fordul át. Magyarországon a valódi végelszámolások 20-25 százaléka végül felszámolási eljárásként fejeződik be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!