Időseket megkárosító trükkös tolvajokat fogtak a rendőrök

Dunaújváros - A dunaújvárosi nyomozók három, a napokban elfogott embert gyanúsítanak idősek sérelmére többször elkövetett trükkös lopásokkal. A két férfi és egy nő különböző ürüggyel jutott be a lakásokba, ahonnan értékeket és készpénzt emeltek el.

feol.hu

A dunaújvárosi nyomozók a közeljövőben több olyan büntetőeljárás végére is pontot tehetnek, amik Dunaújvárosban a lakosság körében nagy felháborodást keltettek. A közelmúltban és a napokban ugyanis elfogtak több olyan bűnelkövetőt, akik kimondottan idősek ellen követtek el lopásokat. Az elkövetők különböző ürügyeket kitalálva csengettek be a nyugdíjasokhoz, majd a lakásba bejutva és a sértettek figyelmét elterelve lopták el értékeiket. Egy férfi előzetes letartóztatásban van, míg egy nő és egy férfi a héten került bűnügyi őrizetbe - közölte pénteken Németh-Kész Mónika megyei rendőrségi szóvivő.

Egy húsz éves dunaújvárosi férfit négy lopással gyanúsítanak a dunaújvárosi nyomozók, a bűncselekményeket július elején követte el. A tettes mind a négy alkalommal idősek lakásába kéredzkedett be, és lopta el tőlük pénzüket, ékszereiket. A lopási károk 8 és 20 000 forint között voltak.  A tettes egyszer kábelszolgáltató munkatársának adta ki magát, máskor a szomszédok ismerősének. Amikor a lakásokba bejutott, szinte kivétel nélkül mindegyik alkalommal vizet kért, WC-re kéredzkedett, majd telefonálni kezdett, és ezek közben vette magához a sértettek pénzét, ékszereit, illetve egyéb értékeit.   

A nyomozóknak a sértettek által adott pontos személyleírás alapján sikerült elfogniuk a férfit, tekintve, hogy az elkövetőnek az általa használt piercing miatt nagyon jellegzetes külseje van, és korábbi ügyei miatt nem volt ismeretlen a rendőrök előtt.  

Elfogását követően a sértettek egyértelműen felismerték benne azt a személyt, aki meglopta őket. A férfinél tartott házkutatás során a rendőrök több mobiltelefont is lefoglaltak, és vizsgálják bűncselekményhez kötöttségüket. A lakásban kábítószergyanús anyagot és kábítószer fogyasztásához használatos tárgyakat is találtak, ezeket lefoglalták és szakértői vizsgálatra küldték.

A büntetett előéletű férfi kihallgatása során elismerte a terhére rótt bűncselekményeket, és bevallotta, hogy ő volt az, aki még tavaly ősszel besurrant az egyik dunaújvárosi óvodába.

A férfi ellen a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányságon csoportos rablás elkövetése miatt van folyamatban egy eljárás. A gyanúsított előzetes letartóztatásban van.     

A héten szintén idősek sérelmére elkövetett lopásokkal kapcsolatban fogtak el egy 34 éves dunaújvárosi férfit, míg 28 éves női társát pénteken fogták el a nyomozók Dunaújvárosban.

A férfit két rendbeli, míg a nőt hat rendbelivel lopással gyanúsítják. Két alkalommal együtt jutottak be idősekhez. Egyik alkalommal lakásvásárlás ürügyén, míg egy másik esetben kőműves munkára jelentkezve. Egyik esetben egy bankkártyát loptak el, míg a másikban 580 000 forintot. A kártyáról később 100 000 forintot vettek le, míg egy későbbi tranzakció során újabb 100 000 forintot kíséreltek meg levenni, de azt a bank elutasította.

Többször volt olyan, hogy a nő egyedül követett el bűncselekményeket. Előfordult, hogy önkormányzati munkatársnak adta ki magát, és 13. havi nyugdíjjal kapcsolatos tájékoztatás ürügyén csengetett be a szépkorúakhoz, de volt olyan is, hogy a szomszédoknak akart üzenetet hagyni, és papírt, illetve tollat kért ehhez. Amikor bejutott a lakásokba, ott a sértettek figyelmét elterelve lopta meg őket.     

A férfihez a rendőrségi nyilvántartó rendszeren keresztül jutottak el a nyomozók, tekintve, hogy a bűncselekmények elkövetése során saját vezetéknevét használta, valamint a bank-automatáknál készült felvételeken is szerepelt, míg a nőhöz adatgyűjtő munka vezetett el. Egyik tettes sem ismeretlen a rendőrök előtt, mind a ketten büntetett előéletűek. A férfi ellen jelenleg kifosztás és rablás elkövetése miatt is nyomoznak a dunaújvárosi rendőrök.

A nőt utoljára 2006-ban ítélték el szintén idősek sérelmére elkövetett vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt, mely büntetéséből 2009-ben szabadult.  

A férfit csütörtökön reggel lakásába fogták el a nyomozók, míg a nőt ma délelőtt a városi Piac téren.

A férfit még tegnap gyanúsítottként hallgatták ki, majd vették őrizetbe. A nő gyanúsított kihallgatása jelenleg is tart. A jegyzőkönyv felvételét követően az ő bűnügyi őrizetbe vételére is sor kerül, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság kezdeményezi mindkettőjük előzetes letartóztatását.

A nyomozók nem zárják ki, hogy a párosnak volt egy harmadik társa is, így az ezzel kapcsolatos felderítő munka, valamint annak vizsgálata, hogy a páros terhére további bűncselekmények elkövetése is felróható-e, folyamatban van.  Az, akinek sérelmére a képeken látható személyek bűncselekményt követtek el, és még nem tett bejelentést a rendőrkapitányságon, megteheti személyesen, vagy jelezze a 25/510-510-es központi számon. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!