Nem lételemük a szökés, de ha kell, elindulnak

Tavaly a megyei gondozotti hálózatban élő gyermekek, fiatalkorúak közül hatvannégy gondolta úgy, hogy felveszi a nyúlcipőt, és ha vissza is kerül valahogy a gondozási helyére, újból megszökik. A szökések okai nem túl változatosak, a magyarázatok kézenfekvők. A családból is elvágyik néha a gyermek, páran önálló életre kelnek.

Kovalcsik Katalin

Nem akart  beszélni,  a fotóhoz meg végképp nem járult  hozzá. Szárnyaszegett madárként ült  a kanapé szélén, ujjain gyűrű,  van fülbevalója, nyaklánca, vagánynak tűnő megjelenése mellé  riadt tekintete. Egyszercsak, mintegy varázsütésre  megnyílt, igaz, Magán Judit, a Fejér Megyi Önkormányzat Gyermekvédelmi Központja 8-as számú házának vezetője átölelte, óvón ült  mellette. Nem kapacitálta történetének meséjére, mégis  sikerrel járt. 


- Én úgyis elmegyek, most jöttem vissza, de nem maradok sokáig. A múltkor is szombaton elmentem, vasárnap visszajöttem. Diszkóztam a barátommal.
A Ki vigyáz olyankor a gyerekére? - kérdés nem érte váratlanul, bízik benne, hogy kisfiát megfelelően gondozzák a  nevelők. Mosoly suhant át az arcán, amikor Judit néninek elsuttogta, kibékült a barátjával. Nem a kisfia apjával, róla hallani sem akar, ahogy a szüleiről sem. Itt laknak a közelben, de nem menne haza hozzájuk,  bántották eleget. Tizenöt esztendős,  a fia kétéves. Ha nem is lételeme a szökés, de amikor úgy érzi, mennie kell, elindul. Nem haza, bár a  legtöbb,  állami gondoskodásban élő gyermek, ha szökésre adja a fejét, a szüleihez indul elsősorban, még akkor is, ha ezért került  otthonba, állami gondozásba, mert a szülői házban érte a bántalmazás.
- A hidelmekkel ellentétben nevelőotthonból kevés gyerek távozik engedély nélkül, mert mindenkinek van kimenője, amit megbeszél a nevelőjével, egyeztetik hová szeretne menni, mikor ér vissza. A gyerekek 12 éves kortól kaphatnak kimenőt, elmehetnek a boltba, vagy a közelben valahová.  A nagyobbak  16 éves kor fölött kaphatnak engedélyt hosszabb távollétre, amikor csak éjfélkor kell hazaérniük, hogy a  szórakozásuk is meglegyen. A kimenő korlátozható,  megvonható, de általában a gyerekek betartják a  megbeszélt időket. Néhány esetben fordul elő,   hogy nem fogadják el a szabályokat, engedély nélkül mennek a barátokhoz, a családhoz. Jellemzően 24  órán beül vissza   is térnek a gondozási helyükre. A törvény lehetőséget ad nekünk  arra, hogy   a nagyobb gyerekeknél megvárjuk a 24 órát, de annak elteltével elkezdjük kerestetni őket. A 14 év alattiak esetében  azonnal kiadjuk a körözést, de  tőlünk ez a korosztály még nem indult útnak. A nagyobbaknál ritka, hogy kerestetni kell őket.


Magán Judit azt is elmondta, hogy a gyerekek a legtöbb esetben hazamennek, ilyenkor a  központ munkatársai hivatalból megteszik a lépéseket a gyámhivatal  felé, hogy a gyerek engedéllyel lehessen otthon. A szökésben lévők másik része a baráti társasággal választ éjszakai szórakozást,  éppen  a múlt héten fordult elő hasonló esetük. A körözést kiadták, de a fiatal magától visszament. A gondozók minden esetben megbeszélik a gyerekekkel, hol, merre jártak, általában elmesélik.
- Azt szeretnénk megelőzni, hogy rossz társaságba, bűnözői körbe kerüljenek,  ahol  kihasználhatják őket - folytatta a ház vezetője.  - Ilyenkor azt is meg szoktuk kérdezni, hogy követtek-e valamilyen bűncselekményt a sérelmükre, illetve, hogy  ők vajon tettek-e olyasmit, ami törtvénybe ütköző. Ilyenre nem volt példa nálunk. Jelenleg 23 gyerekünk van, a legkisebb másfél  éves,  a legidősebb ellátottunk 19 esztendős,  a két életkor közt széles a skála. 
A megyei  gondozási helyekről tavaly  64 gyerek indut útnak, de az esetszám ennél magasabb, 167 volt.  A sárbogárdi, az előszállási házak vezetnek, az előbbiből 19, a másodikból 17 gyerek távozott engedély nélkül. A gyerekek közül huszonnyolcan eddig egyszer, tizen kétszer, huszonhatan háromnál többször szöktek meg a nevelőotthonokból.  Az eltávozottak 39 százaléka önként ment vissza, 28 százalékukat a rendőrség  utaztatta az otthonba, a gondozási hely  megtalálta, hazavitte 22 százalékukat. Tavaly egyetlen szökésben lévő fiatal sem vált áldozattá a szökése alatt, és nem követett el  bűncselekményt. A létszám akár teljes lehetne, de  hárman, Smitt Roland, Temesi Alexandra  és  Kapocs Krisztián még nem tért vissza Dégre.

Honlapon az eltűntek

Az Országos Rendőr-főkapitányság honlapján napra készen megtalálható az eltűnt személyek körözési listája. Igen sokan vannak.

Az idei, augusztus 11-én készült lista szerint  az országban   eltűnés miatt jelenleg 5381 embert,  köztük gyerekeket keresnek.  A Fejér megyeiek   közül a legrégebben Erdélyi József Balázst látta a nővére, ez 1999-ben volt, de eltűnésének bejelentése 2006-ban törént. Régebben, 2004 júliusa  óta  hiányolja a családja Kavecz  Lászlót,  de folytathatnánk a sort  Winkler Sándorral, Lipták Andrással,  Tóth Ildikóval, Rivnyák Gyulával, Németh Jánossal,  Patkós Istvánnal,   a 2010-ben eltűnt   Vasandó Józseffel, Balogh Viviennel, Csepi Sándorral. Tizenkilenc felnőtt korú embert vár haza a  családja, a gondozási helye. Az eltűnt embereket a rendőrség húsz esztendőn át  tartja számon. Amikor az utolsó életjelt adta magáról az eltűnt, vagy látta valaki, attól számított öt év az az idő, amíg  a család nem kezdeményezheti a halottá nyilvánítást. A procedúra csak ezután indulhat meg,  bírósági eljárás mondja  ki, hogy az eltűnt ingóságaival, ingatlanaival   a  család  rendelkezhet. Előfordult, hogy ez eltűnt ember házának fenntartását a családnak kellett felvállalnia, mivel voltak olyan kötelezettségek rajta, amelyeknek eleget kellett tenniük.
Az eltűnésekkel kapcsolatos történetek szerencsére nem mindig végződnek szomorúsággal. A felnőtt korú eltűntek -  ha megtalálja őket  a rendőrség - joga, hogy úgy döntsenek, nem akarják tartózkodási helyüket  felfedni a család előtt. Az okokat nem firtatják, az aggódó hozzátartozókkal annyit azonban közöl a hatóság, hogy az eltűnt családtag él, de nem tér haza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!