Üdül a család, ürül a pénztárca - kétszázezerért a tóparton

FMH - Vajon mennyiből úszhatja meg egy család a nyaralást, mondjuk belföldön? A lehetőségek nyilván jövedelemtől is függenek, ezúttal egy háromgyerekes család tóparti üdülését próbáltuk kalkulálni.

Kovalcsik Katalin

A gyerekek számára a nyár az örömök forrása. Nincs suli,  irány a strand, készülődés a családi nyaralásra. A felnőttek zömének először a takarékoskodás miatt főhet a fejük, miként sikerül annyit félretenni a családi bevételből, hogy jusson legalább egy hét gondtalan pihenésre. Persze, kinek-kinek mást jelent a takarékoskodás.
A minimálbérből  élők valószínűleg  annak is örülnek, ha kihúzzák odahaza  a hónap végéig. Akinek kicsivel több a családi bevétele, még annak is kalkulálni kell, mire is futja majd a pénzből, és vajon hozzá kell-e nyúlni - nyilván igen - a dugi tartalékhoz.  

Példacsaládunk három  gyerekkel kempingezik, néha főznek,  ám édesanyának az a  lazítás, amikor a strandbüfében ebédelnek. A kalkulációnk nem reprezentatív, de közelíti a nagy magyar valóságot.
Vegyünk egy olyan családot,  ahol az összbevétel eléri ugyan a 300 ezer forintot,  lejön belőle a törlesztőrészlet - nagyságát inkább ne említsük -, ebből kell akkora összeget megtakarítaniuk, hogy legalább öt napot eltölthessenek  valahol a közelben, mondjuk a Velencei-tó partján. Kocsival mennek, azt már kifizették, a benzinköltség nem jelentős - bár ha közben emelik az üzemanyagárakat, az lesz a hab a tortán -, de a szállással kalkulálni kell.

A legcélszerűbbnek az látszik, ha kempingbe megy a család, ott van főzőkonyha, igaz közös a fürdő, de ki lehet bírni. Egy nagy faház egy éjszakára - ott talán mind az öten elférnek - 11 ezer 500 forint. Szorozzuk be öttel, az 57 500 forint. (Lehet, hogy már itt borul a történet, és nem lesz semmi a hurrá, nyaralunk-ból de ne legyünk ennyire pesszimisták,  számolgassunk tovább.) A háznak  annyi az előnye, hogy  tartozik hozzá  társalgó, hűtőszekrény,  terasz, vizes blokk. A legtöbb helyen vannak gyerekkedvezmények,  négy éves korig esetleg ingyen szaladgálhat az apróság a kempingben, amely akkor igazi  és előnyös,  ha közvetlen a tóparton van és nem kell külön strandbelépőt fizetni. A napi ötszöri beléptidíj megnyomja a költségeket, ja, az üdülőhelyi díjat is ki kell csorgatni.


A család le tudja hajtani a fejét éjszakára, most már csak enni kell, igaz azt otthon is szoktak. Csakhogy mások  az  üdülőhelyi árak,  össze sem  hasonlíthatóak a lakótelepi  kínálta ételek áraival.  A reggelit megoldják hozott anyagból, az ebéd lenne büfés. Egy húsleves ára 450 forint, egy pörkölt körettel 1080, egy rántott hal - a tó mellett miért ne azt egyenek - 1080,  egy adag savanyúság 300 forint.  Ha a család minden tagja elfogadja a menüsort, akkor  egy ebéd összesen 9 ezer 150  forint, de még nem ittak egy pohár sört a felnőttek 250-ért, a gyerekek  szénsavas üdítőt fél literenként  380-ért. Az egy napi ebéd  ára túllépte a tízezer forintot, így ha könnyedén számolunk, akkor az öt napra egy-egy ebéd valószínűleg eléri a hatvanezer forintot. Közben van vacsora, reggeli, egy-egy fagyi,  egy gyros  890-ért ötszörözve, egy  tekerős fagyi,  kisadag 300-ért, a nagy, már ötszáz, arról ne is álmodjanak.
Hol is tartunk? Körülbelül kétszázezer forintnál a három gyerekre és a két felnőttre.
Üdül a család, ürül a pénztárca, és akkor még lehetnek olyan járulékos költségek,  amelyeket nem lehet előre kiszámítani. Hogy  mégis nyaralhasson egy kicsit a család, ahhoz bizony igencsak össze kell húzni a nadrágszíjat  évközben. Persze meg lehet oldani saját főzéssel az ebédet, a vacsorát, de akkor tessék mondani ki is nyaral? A család? Nem, a papa és a gyerekek, az anyuka csak áthelyezte a konyháját.  
  
 
Két nap a nyár - Kovalcsik Katalin jegyzete
 
A napokban azt mondta egy turisztikai szakember, hogy az idei év a turizmus válságéve. Nem tévedett. Nincsenek egyelőre számadatok arról, hogy hány vendégéjszakát töltöttek a vendégek Székesfehérváron, a Velencei-tónál, hisz még csak július közepe van.  Fogy, vagy már elfogyott az üdülési csekk - nem is fogadják el mindenütt, várják a Széchenyi pihenő kártyát -, a nagyszülők csak egy hosszú hétvége szombat éjszakájára kérnek szállást az unokákkal.  Ennek ellenére a pénteki autópályás forgalom egy része valószínűleg nem fékeződik le a Velencei-tó, vagy a Balaton mellett, tovasuhan  a horvát tengerpartra.  Vajon még mindig kifizetődöbb egy hétszáz kilométeres utazás után megmártózni a tenger hűs habjaiban, konzervből kikanalazni a babfőzeléket, mint itthon üdülni? A kalkuláció vége valószínűleg ugyanaz lenne, a távoli vidék  vonzóbb, titokzatosabb, vagy mégicsak olcsóbb? 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!