Ritkaság: készül a Fiat 124, a sportautók gyöngye 1972-ből

Székesfehérvár - Minden idők legnépszerűbb olasz sportkocsija a Fiat 124-es. Egy 1972-es, 1,8-as példányát újítja fel a székesfehérvári Márkus Gábor, aki első látásra beleszeretett a Pininfarina rajzolta formába.

Házi Péter

 

A laikus még nehezen tudja elképzelni, milyen csodálatos sportkocsi volt és lesz majd az a kasztni, ami jelenleg egy garázsban pihen, s amelynek felújítására már így is sok munkaóra ment el. A hozzáértő azonban a vonalairól is felismerné, hogy egy Fiat 124-es sportkocsi születik újjá Márkus Gábor kezei között:
- Ez persze nem megy olyan gyorsan: a kocsi négy éve megvan, de csak nemrég kezdtük el komolyan a felújítását - mondja a büszke tulajdonos, aki a neten vásárolta az 1972-ben, amerikai piacra gyártott autót, amelyben 1800 köbcentis, 130 lovas motor dohog. Sőt, nemcsak dohog, hanem igen jól gyorsítja a 800 kilós autót. Mind a négy kereket tárcsafékkel szerelték fel, garantált a gyorsulás és a lassulás élményszerűsége.
- A legnagyobb feladat az elrozsdásodott padlólemez kicserélése volt, szerencsére sikerült találnunk egy kiváló állapotú kocka 124-es Fiatot, aminek a padlólemeze majdnem megegyezik a spiderével, ennek darabjait applikáltuk bele a padlólemezbe - mondja Gábor, aki  bizonyos részeket maga javít, de sok barát is segít a rekonstrukcióban. A legtöbbet Hufnágel György mérnöknek köszönhet, aki oroszlánrészt vállalt a legnehezebb munkákból. A fehérvári fiatalember gyári állapotúra szeretné visszaállítani a spiderek gyöngyszemét: jelenleg bordómetál festés van a kocsin, ezt lecsiszolják, s a gyári francia kék színt állítják vissza, amit az is megkönnyít, hogy megvan a gyári színkód. Szerencsére az autó beltere elég megkímélt volt, így a bőrüléseken csak néhány részletet kell kijavítani, a műszerfal viszont teljesen új bőrborítást kap.
Gábor a régi alufelnikből sem enged, azokat mentették meg: a felni több helyen meg volt ütve, szerencsére bírta a görgőzést, majd a lepattant alumíniumrészeket is helyreállították. Adhattak volna gyönyházfényt is a felninek, de akkor nem lenne korhű. Szerencsés véletlen folytán egy siófoki börzén a  kocsiba passzoló gyári Philips rádiót is megtalálta egy barát, így  természetesen ezt a krómozott szórakoztatóipari kelléket is beépítik.
- Sokan a gyárinál is szebbre újítják fel az ilyen harminc-negyven éves autókat, de szerintem egy ilyen kocsin nincs mit cicomázni, úgy szép, ahogy Pininfarina annak idején megtervezte -summáz Gábor.
A karosszériamunka a végéhez közeledik, a következő nagy lépés a fényezés lesz. A cél, hogy jövő ilyenkorra működőképes legyen az autó. Ha sikerül, akkor az országban igen nagy ritkaságnak számít majd, Gábor mindössze egy, jelenleg is működő olyanról tud, ami pontosan ez a típus.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!