Rekordkísérlet, két keréken - a világ legnagyobb békejele rajzolódik ki az útvonallal

Iszkaszentgyörgy - A hetvenkét nap alatt kerékpáron megteendő nyolcezer kilométer a világ legnagyobb békejelét rajzolja majd ki. A csapat pénteken reggel startolt.

B. Kiss László

Elindultak! Fújt a szél, szemerkélt az eső,  és teljesen kihalt volt Iszkaszentgyörgy főtere, amikor pénteken reggel hétkor elrajtolt Kavecz Attila és két társa, hogy tizenegy európai országot keresztülszelve,  hetvenkét nap leforgása alatt összesen nyolcezer kilométert tegyenek meg a drótszamaruk nyergében. A vállalkozás résztvevőinek útja  ráadásul a világ minden eddiginél nagyobb virtuális békejelét rajzolja ki. Az ötlet a huszonéveiben járó iszkaszentgyörgyi Kavecz Attila fejéből pattant ki, társakat a sportteljesítménynek sem utolsó rekordkísérlethez az interneten toborzott. Amikor kora tavaszzal először avatott be a tervezett vállalkozás részleteibe, még tíz jelentkezőt említett. Végül   Attila mellett  Dormán Bertalan és Horváth János vágott neki az útnak.   Elmondhatjuk, hogy egyikőjüknek sem jelent újdonságot hosszabb táv megtétele két keréken.  Kavecz Attila egyszer korábban például Nápolyig tekert, tavaly pedig  az árvízkárosultak javára szervezett út során  körbekerekezte az országot. Dormán Bertalan Székesfehérváron jár főiskolára. Tavalyelőtt ezer, tavaly kétezer kilométert nyomott le egyhuzamban, egyedül. A fősuli előtt pedig biciklis futár volt Pesten. Tíz hónap alatt 15 ezer kilométert tett bele a bringájába - mesélte az indulás előtti percekben.


A csapat harmadik tagja egy makói nyugdíjas, Horváth János. A 61 éves férfi eddig jobbára csak magában kerekekezett. A Kék túra útvonlát gyalog és kerékpáron is teljesítette. A Szent Márton utat a franciaországi végállomásig és vissza 26 nap alatt tette meg,  több ezer kilométeren át taposva a pedált.
A csapatot nem kíséri autó: Attila és Bertalan kerékpárja mögött utánfutóval vágott neki a nagyvilágnak, János összes cucca elfért a vázon. Azt, hogy tényleg a békejelet írják le útjuk során GPS-sel hitelesítik.
 A pénteki indulásnál mindössze ketten búcsúztattuk a vállalkozó kedvű bringásokat. Sárközi Béla, az iszkaszentgyörgyi római katolikus plébánia diakónusa is  ott volt, aki megáldotta az útrakelőket.
 A csapat az első nap  130 kilométert szándékozott  megtenni, az első éjszakát pedig a mosonmagyaróvári kempingben tervezték eltölteni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!