Öttusa Eb - A csapat arany-, Tóth Adrienn ezüstérmes

Tóth Adrienn ezüstérmet nyert, Kovács Sarolta pedig a hetedik helyen végzett az angliai öttusa Európa-bajnokságon, ezzel mindketten olimpiai kvótát szereztek. A Tóth, Kovács, Gyenesei Leila összeállítású válogatott pedig aranyéremmel zárta a vasárnapi napot, megelőzve a német és a francia csapatot. (Frissítve)

MTI

A magyar trió a vívást és az úszást is megnyerte, majd a lovaglásban őrizte magabiztos előnyét, a lövészetekkel kombinált futásban pedig gyakorlatilag már nem forgott veszélyben a sikere.
Tóth élete versenyét produkálta, kiváló, ezer ponton jóval felüli, első helyet érő vívással, egyéni csúcsot hozó úszással, összeszedett lovaglással és erőn felüli kombinált számmal. A 3000 méteres futásnak az élről vághatott neki, az olimpiai bajnok német Lena Schöneborn és a címvédő, vb-aranyérmes francia Amélie Cazé azonban hamar utolérte. Minden lövészetnél változott a sorrend, de a harmadiknál Tóth mehetett tovább a leghamarabb, pedig harmadiknak érkezett a lőállásba. A jobb futónak számító Schöneborn végül lehagyta az utolsó ezer méteren, ám Cazé elé még befért a hátulról felzárkózó ukrán Viktorija Terescsuk.    
"Egyszerűen fantasztikus érzés, hogy felnőtt Európa-bajnokságon második lettem és ilyen ellenfelekkel, akiktől én még kicsit távol vagyok, versenyben tudtam lenni - lelkendezett a befutót követően Tóth. - Már nagyon régen vártam arra, hogy így vívjak, mint ma, nemcsak eredményesen, hanem jó érzéssel is. Az úszásom is nagyon jól összejött, és szerencsére a lovaglás is, pedig attól tartottam, mert a lovam az első kanyarban nem ment végig a pályán. A kombinált számban az első lövészetem nem volt nagyon jó, annyira remegett a kezem, hogy alig tudtam célozni, az utolsó sorozat viszont ennél jobb nem is lehetett volna, amikor kijöttem az állásból, már csak a szívem vitt. Nagyon nehéz volt a futás."
Kovács a vívást leszámítva hasonlóan jól versenyzett, az úszást megnyerte, lovaglásban pedig hibátlan volt.
"El sem hiszem, hogy megvan a kvóta. Ez volt a legfontosabb. Ma a vívást leszámítva minden nagyon jól ment, még a kombinált szám is, pedig a környékemen nagyon erős ellenfelek voltak. Nem gondoltam, hogy egy ilyen vívás után összejön a kvóta" - nyilatkozott Kovács.
Gyenesei Leila - aki Kovács mögött négy hellyel, nyolcadikként vágott neki a futásnak - 12., az egyéni induló Cseh Krisztina pedig 24. lett.
Az olimpiai indulási jog kiharcolásához az első kilencben kellett végezni. Nyolc kvótát osztottak, de a győztes Schöneborn már a Világkupa-döntő megnyerésével az ötkarikás mezőny tagjává vált, így egy hely felszabadult.
A végeredmény:
egyéni verseny, Európa-bajnok:

Lena Schöneborn (Németország) 5600 pont
2. Tóth Adrienn 5548 (vívás: 28 győzelem/7 vereség/1072 pont, úszás: 2:10.92 perc/1232 pont, lovaglás: 1160 pont, lövészet-futás: 12:09.55 perc/2084 pont)
3. Viktorija Terescsuk (Ukrajna) 5536
...7. Kovács Sarolta 5464 (16/19/784, 2:04.26/1312, 1200, 11:48.90/2168)
...12. Gyenesei Leila 5328 (15/20/760, 2:05.97/1292, 1140, 11:56.82/2136)
...24. Cseh Krisztina 5076 (16/19/784, 2:21.26/1108, 1160, 12:24.88/2024)
csapatverseny, Európa-bajnok:

Magyarország (Gyenesei Leila, Kovács Sarolta, Tóth Adrienn) 16340 pont
2. Németország (Lena Schöneborn, Annika Schleu, Eva Trautmann) 16224
3. Franciaország (Amélie Cazé, Eudes Anais, Elfie Arnaud) 15764
Hétfőn a férfi és női váltóval fejeződik be az Európa-bajnokság.

Öttusa Eb - Továbbra is Tóth és a magyar csapat vezet

Az úszást követően is Tóth Adrienn, illetve a Tóth, Kovács Sarolta, Gyenesei Leila összeállítású csapat áll az élen a nők versenyének vasárnapi döntőjében az angliai öttusa Európa-bajnokságon.

A 200 méteres úszásra hat futamba osztották be a résztvevőket a szervezők, a legutolsóba - amelyben a selejtezős eredmények alapján a legjobbak szerepeltek - három magyar is került. Az első százon Gyenesei haladt az élen, aztán Kovács nagy hajrával megelőzte őt, míg a vívást megnyerő Tóth ötödikként csapott a célba úgy, hogy ideje az egész mezőnyt tekintve is az ötödik legjobb volt. Ezzel megerősítette vezető pozícióját, bár a címvédő és világbajnok francia Amélie Cazé, valamint az olimpiai aranyérmes német Lena Schöneborn továbbra is szorosan tapad rá. Kovács és Gyenesei a nagyszerű úszással jelentősen előrelépett: előbbi a 18.-ról a negyedik, utóbbi a 23.-ról a kilencedik helyre.
Kovács 2:04.26 (1312 pont), Gyenesei 2:05.97 (1292), Tóth 2:10.92 (1232), az egyéni induló Cseh Krisztina pedig 2:21.26 percet (1108) úszott.
Csapatban a magyarok előnye 450 pont fölé nőtt a holtversenyben álló franciák és britek előtt.
Az állás két szám után:
egyéni:

1. Tóth Adrienn 2304
2. Amélie Cazé (francia) 2260
3. Lena Schöneborn (német) 2240
4. Kovács Sarolta 2096
...9. Gyenesei Leila 2052
...28. Cseh Krisztina 1892
csapat:

1. Magyarország 6452
2. Franciaország 5980
3. Nagy-Britannia 5980



Három magyar az első nyolc között a lovaglás után


A magyar csapat mindhárom tagja az első nyolc között áll a lovaglás után a nők versenyének vasárnapi döntőjében az angliai öttusa Európa-bajnokságon. Tóth Adrienn továbbra is első, Kovács Sarolta negyedik, Gyenesei Leila pedig nyolcadik.

Az Eb-n az első nyolc hely olimpiai kvótát ér, s ha a Világkupa-döntőn győztes német Lena Schöneborn az élcsoportban végez - amire minden esély megvan -, akkor a kilencedikként befutó versenyző is londoni indulási lehetőséghez jut.
A válogatott előnye a második helyezett németekkel szemben ötszáz pont, a kombinált számnak harmadikként nekivágó franciák pedig már csaknem hatszázzal vannak lemaradva.
A legjobban Kovács lovagolt, aki hibátlanul (1200 pont)teljesítette a pályát, ez rajta kívül csak három lovasnak sikerült. Gyenesei három akadályveréssel (1140) ment végig egy olyan lóval, amelyik az első körben ötöt vert, de még nála is komolyabb feladatot kellett megoldania Tóthnak, akinek a lova az első "kanyarban" a felénél befejezte. Lovasa akkor kétszer leesett, ezért kicsengették. Tóth ezek után kemény munkával, két rontással ment végig, s a célba érkezés után tenyerébe temette arcát: szinte el se hitte, hogy ez sikerült, és a kiváló vívás és úszás után, a lovaglást követően is az élen áll a címvédő és világbajnok francia Amélie Cazét, valamint a Pekingben olimpiai aranyérmes Schönebornt megelőzve.
Az egyéni induló Cseh Krisztina két akadályveréssel (1160) oldotta meg a feladatát.  
A kombinált szám a kiadott program alapján magyar idő szerint 20 óra körül fejeződik be.
Az állás három szám után:
egyéni:

1. Tóth Adrienn 3464 pont
2. Amélie Cazé (francia) 3400
3. Lena Schöneborn (német) 3360
4. Kovács Sarolta 3296
...8. Gyenesei Leila 3192
...22. Cseh Krisztina 3052
csapat:

1. Magyarország 9952 pont
2. Németország 9452
3. Franciaország 9360

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!