Forognak a kerekek: felújították a látványos vízkiemelő szerkezetet

Székesfehérvár - Önkormányzati támogatással felújították az 1999 óta kissé megkopott Aquamobilt. Az egykori világkiállítási darabot szerdán adták át, még a polgármester is kipróbálta.

Lukács Károly

Tizenkét éve, a Víz Világnapján helyezték el a Balatoni úton, a  Vízügyi Igazgatóság épülete előtt száraz- és vízimalmot egyesítő szerkezetet, amelyet egy akkori építészhallgató, Borosházi Tamás tervezett. Az 1998-as Lisszaboni Világkiállításon a magyar pavilon büszkesége volt, beválogatták az expo tíz leglátványosabb tárgya közé.
 Az idő vasfoga a víz fontosságára a figyelmet felhívó gépezetet sem kímélte. A mostani felújítás során helyreállították a sérült részeket, védőréteget húztak a fa- és acélfelületekre, újrafestették a színes elemeket, lecsiszolták a korlátokat, oszlopokat.


Az átadáson Cser-Palkovics András polgármester a magyarok mérnöki találékonyságát dícsérte, hiszen az Aquamobil az emberi erőről, a vízről és a környezetvédelemről is szól egyben.
- Az önkormányzat éppen ezért örömmel támogatta ezt a nemes célt költségvetéséből, minden fehérvári büszke lehet rá, hiszen tizenkét év alatt jelképpé nőtte ki magát a találmány.
Csonki István, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója az 1999-es avatást is felelevenítette.
- Amikor a Beszédes József parkot átadták, éppen rendkívüli árvízhelyzet volt kialakulóban. Az ünnepségről az embereinket közvetlenül a Felső-Tiszára vezényelték ki védekezni. Örülök neki, hogy a parkot közterületként használják a családok. Mindig látok embereket üldögélni és sétálni itt. Különösen érdekes, hogy egyre több esküvői fotón szolgál háttérként a gépezet. Egy felújítással persze mindig valami új kezdődik - ecsetelte nem véletlenül, hiszen az igazgatóság további tervei között szerepel egy kút furatása a parkban, hogy egy vizes élővilágot bemutató területet alakíthassanak ki.
A szerkezet meghajtásra egy emlékbélyeget pecsétel papírra, ezt a polgármester és Viza Attila, környezetvédelmi tanácsnok is kipróbálta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!