Árokrendszer és záportározó is épül

Bakonycsernye - A tavalyi áradások jelentős károkat okoztak a településen a közterületekben és a lakóházak egy részében is.

Kovalcsik Katalin

Partfalat bontott, életveszélyes helyzeteket idézett elő tavaly a Gaja áradása. A megyében több helyütt keletkeztek szinte Velencei-tóra emlékeztető vizes élőhelyek, amelyek egy része kezd kiszáradni. Bakonycsernyén az önkormányzat pályázatot írt, hogy enyhítse a károkat, pontosabban, hogy a jövőben megvédje a hasonlóan nagy méretű áradásoktól a falu házait, az utakat. Az útépítés már megkezdődött a Kossuth és a Dózsa utcákban, a beruházással a vízelvezetést is megoldják a községben.


- Szerdán, július 20-án aláírtuk egy másik projekt indítását - mondta  Turi Balázs polgármester. - A településünket rendszeresen sújtó csapadék okozta károk elhárítására pályáztunk, hogy a külterületről érkező vizeket a Petőfi utca térségének mentesítésére megállítsuk egy hordalékfogós záportározóval. A Deák és a Dózsa utcákban három vízmosást is szeretnénk megkötni ezzel, valamint a létesítmények levezető árkait is rendbe tesszük.
A záportározó 1710 köbméteres lesz, a felújított levezető árkok hossza meghaladja az 1120 métert. A projekt eredményeként 43 hektárnyi területen 444 ember mentesül az árvízkároktól. A beruházás hamarosan megkezdődik, befejezése az év végéig várható.
-  A projekt összköltsége több mint 110 millió 514 ezer forint, az önkormányzat hozzáteszi a 10 százalékos önrészt - folytatta a polgármester. - Július 18-án írtuk alá a Kurucz és a Deák utcákban lévő partfal vis major nyertes pályázatát, ennek összköltsége is több mint 107 millió forint, 30 százalékos a település önrésze. A projekt keretében a Dózsa és a Kossuth utcákban úgynevezett vízelvezető vápát építtetünk, valamint a Rákóczi utca mentén lévő árokrendszert fejlesztjük. A befogadóba a Rákóczi utca mentén felújított árokban jut majd el a víz a Dózsa és a Kossuth utcákból. Ez a lépés a település védelmének egyik legfontosabb eleme, kialakításával megvédünk 382 lakost, 152 ingatlant, és 35 hektárt a vízkároktól. A vízelvezetők hossza összesen 1398,9 méter lesz, a Rákóczi utában 1756 méternyi árok újul meg. A beruházás után a víz károkozás, szennyezés leadása és felvétele nélkül jut majd el a befogadóba. Ez a beruházás is elkészül az idén.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!