Félpályás figyelemfelhívás Fehérváron - mintegy 80 autó foglalt sávot

Székesfehérvár - Ismét demonstráció volt a megyeszékhelyen szerdán. A Liga szakszervezeti konföderáció képviseletében a Független Rendőr Szakszervezet megyei vezetése szervezett útlezárást.

MTI

 

 

 

18 óra - Véget ért a demonstráció

A fehérvárival együtt az országban még 41 helyszínen volt hasonló demonstráció. Volt, ahol 24 óra hosszat, míg itt Fehérváron csak tíz óra időtartamban, 8-18 óra között. A  zászlókkal és transzparensekkel díszített autókból a járókelőknek szórólapokat osztogattak. Ezek szerint tiltakoznak a nyugdíjrendszer egyeztetés nélküli átalakítása, a korkedvezményes és korengedményes nyugdíjak megszüntetése ellen. Csakúgy, mint a munkanélküli- és szociális ellátások összegének drasztikus csökkentése ellen. Tiltakoznak a Munka Törvénykönyvének a munkavállalók hátrányára, kiszolgáltatottságának növelésére irányuló átalakítása  ellen, az Országos Érdekegyeztető Tanács megszüntetése, a bérminimumok egyoldalú kormányzati megállapítása, az országos bérmegállapodás megszüntetése ellen. Szeretnék, ha az érdemi, háromoldalú érdekegyeztetés helyreállna.
A Liga kezdeményezte demonstrációhoz csatlakoztak az MSZOSZ és az Autonom szakszervezeti szövetségek is, a vegyipari dolgozók, a katonai és katasztrófavédelmisek.
Kora délután, amikor a demonstráció helyszínén jártunk, különösebb fennakadás nem volt a közlekedésben. A forgalomirányító rendőrök szakszerűen, tempósan irányították az autókat. Gondot legfeljebb az okozhatott, hogy nem minden sofőr emlékezett a KRESZ-oktatáson tanított rendőri karjelzésekre. Kisebb dugó csak a délután csúcsban alakult ki a Rákóczi út-Várkörút kereszteződése körül.
- Eljöttek azok, akik az új szabályozás szerint nem sztrájkolhatnak, így viszont kifejezhetik a véleményüket - mondta Orgovány Zoltán.

 

 

Gaskó: ősszel nagyobb demonstrációk lesznek, ha nem sikerül megállapodni a kormánnyal

 

 

A Liga Szakszervezetek elnöke szerint, ha a július 4-én kezdődő tárgyalásokon nem sikerül megállapodniuk a kormánnyal, akkor a jelenleginél nagyobb demonstrációkat szerveznek őszre.Gaskó István a 2-es főút budapesti határánál, a szerdai félpályás útlezárás helyszínén tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: ha két-három hét alatt nem lesz megállapodás, azzal a kormány arra kényszeríti őket, hogy azonnal megkezdjék a felkészülést az őszi nagy tiltakozó akciókra.
Mivel a kormány a sztrájktörvény módosításával megnehezítette a munkahelyi tiltakozás lehetőségét, ezért "az utakon és utcákon" a mostaninál sokkal hatékonyabb és erősebb demonstrációkat fognak szervezni - mondta a Liga elnöke. Szavai szerint most nem volt cél a társadalom "akadályozása".

 

 

Tüntetés, útlezárás Fehérváron is

 

 

Székesfehérváron 8 órától 18 óráig tartja félpályás útlezárását a Független Rendőr Szakszervezet Fejér Megyei Szervezete. A demonstrációt a Várkörút (Lakatos utcától a Budai úti kereszteződésig), és a Vörösmarty tér - Piac tér - Palotai út helyszíneken tartják, ahol a tüntetők a menetirány szerinti jobb oldali sávokat foglalják el. Részletek az útlezárásokról itt!

Délelőtt fél 11-ig csak a  Várkörúton volt útlezárás, ezután kezdték el a tüntetők elfoglalni az egyik sávot a Palotai úton a plázáig. Orgovány Zoltán,  a demonstráció kijelölt felelőse  elmondta, a Budai utat szabadon hagyják a forgalomnak. Orgovány Zoltán szerint a múltkori vonulós demonstrációjukhoz hasonlóan most is mintegy nyolcvan, járművel tiltakozóra számítanak. Nem a blokád a céljuk, ezért vállalták, hogy a Piac tér buszsávjában három busznak elegendő helyet hagynak szabadon a buszmegállóknál, ezzel garantálva a helyi buszközlekedés zavartalanságát - mondta. "Reméljük, Székesfehérvár polgármesterét, Cser-Palkovics Andrást nem csak a budaörsi buszsáv zavarja, hanem figyelemfelkeltő akciónk is, és tenni fog azért, hogy demokratikus jogaink ne csorbuljanak" - fogalmazott  Orgovány Zoltán.

 

 

 

 

 

Vas, Baranya és Bács-Kiskun megyében is demonstrálnak

 

 

Vas, Baranya és Bács-Kiskun megye több pontján demonstrálnak a Liga Szakszervezetek felhívására szerda reggel 7 órától - jelentették az MTI tudósítói. A forgalomlassító akcióhoz szinte valamennyi rendvédelmi szakszervezet csatlakozik tagszervezeti szinten. A munka világát, valamint a nyugdíjakat érintő kormányzati intézkedések és tervek ellen tiltakozó megmozdulásokon részt vesz az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége és a Munkástanácsok is.Vas megyében két helyszínen harminc-harminc személyautóval kezdődött meg a demonstráció. Szombathely határában, a 86-os számú főúton Csorna irányába zárták le az útpálya felét a vépi elágazótól egy kilométeres hosszban - tapasztalta az MTI tudósítója. A forgalmas úton szinte percek alatt kilométeres kocsisorok alakultak ki, a közlekedők békésen vették tudomásul a demonstráció tényét, néhányan dudáltak, integettek az út szélén állóknak.
A felsorakozott autókon csak szakszervezeti zászlók voltak láthatóak, egyetlen felirat hirdette: "Talpra magyar, hí a haza". Kiss Zoltán, a Liga Szakszervezetek regionális vezetője nem sokkal nyolc óra előtt egy motoros fűkaszával nyírni kezdte az út menti füvet, többen ugratni kezdték, "Gyakorolj csak, nemsoká ez lesz a munkánk valamennyiünknek".
Nádasdon, a község belterületén zárták le szintén félpályán az utat, a demonstrálók, akik az MTI tudósítójával azt közölték, hogy harminc-negyven gépkocsival lassítják a forgalmat. Mindkét helyszínen lámpás irányítással, váltakozva zajlik a forgalom, rendőri felügyelet mellett.
A Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) Baranya Megyei Szervezete Pécsett több mint húsz autóval zárta le a 6-os főút mintegy két kilométeres belterületi szakaszát egy sávon; a demonstráció nem okozott nagyobb fennakadást a reggeli forgalomban.
Az FRSZ megyei szervezete a Liga Szakszervezetekkel közösen a Tüzér úttól a Páfrány útig tart demonstrációt. A tiltakozás a városból kivezető egyik sávján zajlik. A megmozduláshoz további öt érdekvédelmi szervezet - a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, a Rendőr Szakszervezetek Védegylete, a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete - és több magánember csatlakozott. A demonstráció a tervek szerint este hétig tart.

 

 


Bács-Kiskun megyében három helyszínen mintegy húsz személygépkocsival tartanak forgalomlassító demonstrációt. Az 52-es úton, Solt és Dunaföldvár között, tucatnyi autó zárja le a félpályát, rendőrök engedik váltakozva a forgalmat. Különösebb fennakadást nem jelent a demonstráció, mert nagyon rövid ideig kell várakozniuk a helyszínre érkező járműveknek.
Huszár Attila, a FRSZ megyei elnöke az MTI helyszínen lévő tudósítójának elmondta: a FRSZ mellett a Honvéd Szakszervezet, az MSZOSZ és nyugdíjas rendőrök vesznek részt a demonstráción. Tájékoztatása szerint a demonstrációt 24 órásra tervezték, de csak ma estig lesznek a helyszínen.
Huszár Attila, aki aktív rendőr, a demonstráció céljával kapcsoltban kifejtette: ő sem támogatja, hogy valaki 40 évesen elmehessen nyugdíjba, hiszen ha egészséges, életének ebben a szakaszában tud legtöbbet tenni hivatásában.     Az ellen viszont tiltakoznak, hogy ha valaki 25 év szolgálati idő után beteg, az ne mehessen el nyugdíjba - tette hozzá.
Tóth Csaba János, a FRSZ regionális vezetője az 53-as főúton, valamint a közelben lévő 55-ös főúton demonstrálók szervezője az MTI-nek elmondta: az egyik helyszínen jelenleg öt, a másik helyszínen két autóval demonstrálnak. Hozzátette: többen jelezték, hogy később csatlakoznak hozzájuk.

Szabolcs-Szatmár-Bereg és Somogy megye útjain is ott vannaka  tüntetők

 

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg, Somogy  megye több pontján demonstrálnak a Liga Szakszervezetek felhívására szerda reggel 7 órától . A forgalomlassító akcióhoz szinte valamennyi rendvédelmi szakszervezet csatlakozik tagszervezeti szinten. A munka világát, valamint a nyugdíjakat érintő kormányzati intézkedések és tervek ellen tiltakozó megmozdulásokon részt vesz az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége és a Munkástanácsok is.  Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében négy helyszínen tartanak félpályás útlezárásokat szerdán; Vásárosnaménynál és Záhonynál a tervek szerint csütörtök reggel fejeződnek be a forgalomlassító megmozdulások.
A 4-es főút nyíregyházi szakaszán nagyjából kétszáz autóra és ugyanennyi tüntetőre számítanak a szerda este hét óráig tartó demonstráción - mondta Kőszegi Attila, a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) területi koordinátora az MTI-nek.
 Közlése szerint rendőrök mellett a büntetés-végrehajtásban dolgozók és vasutasok is megjelentek a megmozduláson. Egy demonstráló az MTI munkatárásnak azt mondta: rossz a közhangulat és nagy a bizonytalanság a rendvédelmi dolgozók között, de reményeik szerint a kormány felfigyel a tüntetésekre és tárgyalóasztalhoz ül a szakszervezetekkel.
A 41-es főúton, Vásárosnamény határában gyülekeznek a járművek, mintegy tizenöt autó áll a sorban - tájékoztatta Polyák János területi koordinátor az MTI-t. Közlése szerint mintegy 60-70 jármű vehet részt az eredetileg csütörtök reggelig tartó demonstráción, amely végig rendőrségi biztosítás mellett zajlik majd.
Záhony határában körülbelül harminc járművel jelentek meg a rendvédelmi szakszervezetek képviselői, akik a gyülekezési helytől rendőri felvezetés mellett vonultak a 4-es főút érintett szakaszára. Nagy Bertalan az MTI-nek elmondta: a demonstrációt - a forgalom függvényében - 24 órásra tervezik, s egészen addig folytatják, ameddig "értelmét látjuk megmutatni magukat." Mátészalkánál mintegy ötven autó megjelenésére lehet számítani a 49-es főút Mátészalka és Kocsord közötti szakaszán. Szondi Gyula koordinátor az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a demonstráció a tervek szerint ezen a helyszínen szerda este hét órakor ér véget.
Somogy megyében, Kaposvár és Kaposújlak között a 610-es főúton csaknem félszáz autóval mintegy hetvenen tiltakoznak félpályás útlezárással szerda reggel 7 órától a kormány új nyugdíjszabályozási tervei ellen a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) szervezésben. Pápa László, az FRSZ dél-dunántúli régiójának vezetője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az előzetes jelzések szerint száz autót várnak, és este hét óráig, illetve amíg legalább tíz autó a helyszínen lesz, maradnak.
Az FRSZ demonstrációjához több szakszervezet is csatlakozott; a Liga és az MSZOSZ tagszervezetei, belügyi- és  büntetés-végrehajtási dolgozók, vám- és pénzügyőrök, vasutasok, autóbuszvezetők érdekképviseleti szervezeteinek tagjai vannak jelen - mondta az FRSZ dél-dunántúli régiójának vezetője.

 

 

Forgalomlassító demonstráció Hajdú-Bihar, Győr-Moson és Veszprém megyében is

 

 

Hajdú-Bihar, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megye több pontján demonstrálnak a Liga Szakszervezetek felhívására szerda reggel 7 órától - jelentették az MTI tudósítói. A forgalomlassító akcióhoz szinte valamennyi rendvédelmi szakszervezet csatlakozik tagszervezeti szinten. Részt vesz a megmozdulásokon az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége és a Munkástanácsok is. Hajdú-Bihar megyében hat helyszínen, mintegy 150 gépkocsival kezdődött meg a félpályás demonstráció. Debrecen és Bocskaikert között a 4-es számú főúton már reggel negyed nyolcra kilométeres kocsisorok alakultak ki, de az autósok békésen vették tudomásul a tüntetés tényét - tapasztalata a helyszínen az MTI tudósítója.
Számítottunk arra, hogy néhányan dudaszóval jelzik majd nemtetszésüket a forgalomlassítás miatt, de ezt eddig nem tapasztaltuk - mondta Kiss János, a Független Rendőrszakszervezet hajdúhadházi szervezetének tagja, a helyszíni demonstráció főkoordinátora.
A Debrecen és Bocskaikert közötti útszakaszon egyébként mintegy 40 gépkocsival demonstrálnak. A kocsikon nemzeti lobogókat, szakszervezeti zászlókat és egy árpádsávos zászlót látott az MTI tudósítója. Folyamatosan működtetnek egy szirénát is a demonstrálók, az egyik transzparensen pedig az olvasható: "Hol vagytok most tábornok urak?".

 

 

 



Demonstráció Csongrád, Zala és Borsod megyében

 

 

Csongrád, Zala és Borsod-Abaúj-Zemplén megye több pontján demonstrálnak a Liga Szakszervezetek felhívására szerda reggel 7 órától - jelentették az MTI tudósítói. A forgalomlassító akcióhoz szinte valamennyi rendvédelmi szakszervezet csatlakozik tagszervezeti szinten. Részt vesz a megmozdulásokon az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége és a Munkástanácsok is.   
Szeged és Deszk között a 43-as úton röviddel 7 óra után kezdődött el a forgalomlassító demonstráció - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója. A csongrádi megyeszékhely felől Makó irányába vezető főút 8-as és 10-es kilométerszelvénye között rendőri felvezetéssel másfél tucatnyi jármű sorakozott föl a kétsávos út egyik oldalán. Az autók egy részére nemzeti színű lobogót tűztek ki. A demonstráció kezdete után röviddel a forgalom folyamatos volt, később azonban kialakulhat torlódás, mivel a tiltakozó akció helyszínétől néhány kilométerre útépítés miatt eleve félpályás útzár van. A tervek szerint 24 órán át, csütörtök reggelig tart.
 Zala megyében három helyszínen, Zalaegerszegen, Keszthely határában és Rédics közelében kezdődött a félpályás útlezárás, néhány perces várakozásra kényszerítve az erre haladó autósokat.
Jandó Zoltán, a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) nyugat-dunántúli régiójának vezetője Zalaegerszegen, a 74-es és 76-os főút közös, várost elkerülő szakaszánál elmondta: a megyeszékhelyi helyszínen több mint tíz autóval álltak fel reggelre. Keszthely határában, a 71-es főút fenékpusztai szakaszán 30-40 autó állt ki, bár ezen a helyszínen először nem engedélyezték a tiltakozó akciót, a szakszervezet beadványára azonban a bíróság hatályon kívül helyezte a rendőrségi határozatot. Rédicsen, a 86-os főúton, a magyar-szlovén határtól öt kilométerre öt autóval kezdték el a tiltakozó akciót.
Jandó Zoltán közölte: hivatásos rendőrök az elrendelt fokozott szolgálatellátás miatt alig vannak a demonstrálók között, de számos más szakszervezet csatlakozott hozzájuk. Több más rendőrségi, valamint honvédségi és büntetés-végrehajtási szakszervezet mellett bányász és vendéglátós érdekvédelmi szervezetek, valamint a General Electric nagykanizsai és zalaegerszegi gyárának dolgozói is részt vesznek a demonstráción.
Az eső ellenére sok tucatnyian demonstrálnak 7 órától Borsod-Abaúj-Zemplén megye több pontján is, a 3-as és a 37-es számú fő úton. Miskolcon a 3-as számú fő út ki- és bevezető szakaszán, a 37-es számú úton, Szerencs előtt és Sárospatak térségében zárták le az egyik sávot a tüntetők, a mellettük elhaladó autósok dudaszóval, integetéssel fejezik ki szolidaritásukat.
Balázs Sándor, a Független Rendőrszakszervezet megyei elnöke az MTI-nek elmondta: terveik szerint a demonstrálók napközben többször is cserélődnek, így csütörtök reggel hét óráig folyamatos lesz jelenlétük az utakon. A forgalom irányítását rendőrök segítik.

 

 

Lezárták a 2-es főút Budapest felé vezető oldalát

 

 

Demonstráció miatt szerda reggel negyed 8-kor lezárták a 2-es főút Budapest felé vezető oldalát a főváros és Pest megye közigazgatási határánál.
 Kovács György szervező a helyszínen az MTI-vel azt közölte, a lezárást csütörtök reggel 7-ig tervezik fenntartani.
A Váci út végén kialakított félpályás útlezárás az országos szakszervezeti demonstráció része; az előző napi tájékoztatás szerint az ország negyven pontján lehet hasonló akciókra számítani. A forgalomlassító útlezárásokat a Független Rendőr Szakszervezet szervezi, ezzel kívánnak nyomatékot adni követeléseiknek.
A lezárás után nem sokkal már torlódás alakult ki a 2-es főúton; a szervezők a forgalmat váltakozva engedik Budapest, illetve Dunakeszi irányába az egy sávosra szűkített útszakaszon.
A lezárást technikailag a rendőrség biztosítja.

 

 


A 4-es főúton Bocskaikert mellett Hajdúszoboszló és Püspökladány térségében, a 47-es számú úton Debrecen és Mikepércs, a 42-es úton Mezőpeterd határában, a 471-es úton pedig a Debrecen közeli Dombos-tanyánál van félpályás útlezárás. Bár - mint azt elmondták - a demonstrációra 24 órás engedélyük van, a közlekedés biztonsága érdekében több helyszínen este hét órakor befejezik a megmozdulást.    
Győr-Moson-Sopron megyében a 86-os úton demonstrálnak a Liga Szakszervezetek felhívására. Mosonmagyaróvár határában reggel 8 órakor tucatnyian vettek részt a forgalomlassító akcióban. Csorba Dezső szervező közlése szerint várhatóan este 7 óráig tart a megmozdulás, és arra számítanak, hogy nap közben többen csatlakoznak hozzájuk.
 Veszprém megyében összesen kilenc helyszínen tartanak félpályás útlezárást. A rendőrség által engedélyezett helyszíneken reggel 7-kor megkezdődött a tiltakozók felvonulása, és a terveik szerint este 7-ig tart - közölték a szervezők szerdán reggel az MTI-vel. A Liga Szakszervezetek felhívásához a Honvédszakszervezet veszprémi alapszervezete és a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) csatlakozott.
Hartmann Istvánnak, az FRSZ közép-dunántúli régióelnökének tájékoztatása szerint lezárták a 84-es főút Sümeg és Ukk közötti szakaszán a fél pályát, Pápán pedig a 83-as főút elkerülő szakaszán. Veszprémben a 82-es főút Zirc felé vezető fél oldalát foglalták el Gyulafirátótig. A 8-as főúton az Ajka-Bakonygyepesnél Devecser felé vezető oldalon sorakoztak fel a résztvevők.
 Oláh József, a Honvédszakszervezet veszprémi alapszervezetének elnöke elmondta, csaknem 150 autós résztvevő jelezte előzetesen a forgalomlassító akcióban való részvételt, de ennél várhatóan többen csatlakoznak majd hozzájuk napközben. Hozzátette: a rendőrség által engedélyezett keretet nem lépik túl, s ügyelnek arra, hogy a közlekedők biztonságát ne veszélyeztessék. Veszprémben öt helyszínen zárták le a fél pályát: a Házgyári úton, a Petőfi Színház előtt, az Almádi úton, a Jutasi úton és a Balaton pláza előtt a rendőrség biztosítja a forgalom irányítását este 7 óráig.
A Liga Szakszervezetek két héttel ezelőtt döntött arról, hogy június 29-re általános országos sztrájkot és félpályás útlezárást szervez a munka világát, valamint a nyugdíjakat érintő kormányzati intézkedések és tervek ellen. Az országos sztrájkot végül nem tartják meg, de útlezárásokkal tiltakoznak az ország 40 pontján.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!