Együttműködés a munkahelyekért

Együttműködési megállapodást kötött pénteken a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a megyei kormányhivatal munkaügyi központja. Január óta a régióban meredeken csökken a munkanélküliség, de még mindig sokan keresnek állást, miközben sok területen munkaerőhiány van - mondta Pákozdy Szabolcs, a munkaügyi központ igazgatója. Már évek óta nincs például elég villanyszerelő, hegesztő, gépész.

Klecska Ernő

- Magyarország jövője a foglalkoztatás radikális átalakításától függ, a munkaerőpiac azonban évek óta ugyanazzal a problémával küzd: hiány van a képzett szakmunkásokból, bizonyos szakmákban pedig nagy a túlképzés – mutatott rá Radetzky Jenő, a megyei iparkamara elnöke „Ma Magyarországon a foglalkoztatás nagyobb problémát jelent, mint az államadóság” – vélte a kamarai elnök. -  E helyzetben különös fontossággal bír a szakképzés és a munkaerő-piaci folyamatok összehangolása, az érintett partnerszervezetek közötti összefogás  - mondta az ünnepélyes eseményen Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatója.

 Az eddig is jó együttműködés erősítésében minden fél komoly lehetőséget lát, legfőképpen azt, hogy a szakképzést közelebb lehet vinni a gazdaság igényeihez.. A hatékony közös kommunikációnak köszönhetően a munkahely megőrzési pályázatok száma rekordot döntött a régióban: 774 fő esetében nyílt lehetőség munkahelymegőrzésre és új munkaerő felvételére a pályázati konstrukció keretében. Mindez azt bizonyítja, hogy újra erőre kapott a vállalkozási kedv, s a foglalkoztatásban bekövetkező plusz fordulat csökkenő munkanélküliséget eredményezhet – hangzott el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!