Bezár a lánykollégium? Átalakulhat a város oktatási intézményrendszere

Székesfehérvár - A város oktatási koncepciójának felülvizsgálatát tárgyalja csütörtökön a közgyűlés: ennek egyik legfontosabb javaslata a fiú- és a lánykollégium összevonása, valamint négy óvoda "bokrosítása".

Házi Péter

2007 tavaszán egyszer már "nekibuzdult" az önkormányzat a városi oktatási intézményrendszer átalakításának. Ezt az érintett intézmények  - talán érthetően - leépítésnek érzik, a város egészét  nézve viszont sokkal inkább a hatékonyabb működés a megfelelő szó. Négy éve a javaslatból nem sokminden valósult meg, most ismét a közgyűlés elé kerül az oktatási koncepció felülvizsgálata. Az előterjesztés számos megállapítása és javaslata közül a legkézzelfoghatóbb az, hogy a város négy  kollégiuma hetvenöt százalékos kihasználtsággal működik, ami felveti a Nemes Nagy Ágnes Kollégium beolvadásának szükségességét a József Attila Kollégiumba. A szakbizottság ülésén a  lánykollégium igazgatója azonban számos ellenérvének adott hangot.

 

 

Közel ezer megyei diákot érinthet a négy városi kollégium átszervezése, amit az egyre csökkenő kihasználtság tesz szükségessé. A lánykolesz valószínűleg megszűnik.
A Nemes Nagy Ágnes Kollégium bezárásával 71 millió forintot takaríthat meg az önkormányzat, persze, amennyiben így döntenek, az azt jelenti, hogy a József Attila fiú kollégiumot át kell alakítani, hogy ott a lányok külön szinteken férjenek el. Ami a kihasználtságot illeti: a 412 férőhelyes leánykollégiumban jelenleg 385 tanuló lakik, ebből 103 nem önkormányzati fenntartású iskolában tanul. A humán szakbizottság szerdai ülésén ez utóbbi adat is elhangzott érvként azzal kapcsolatban, hogy át kell gondolni a Székesfehérváron jelenleg működő négy kollégium sorsát, hiszen az nem tartható tovább, hogy a város - mint Szigli István képviselő fogalmazott - azoknak a tanulóknak ad a kollégiummal jelentős támogatást,  akik eleve magániskolába járnak. A másik fő érv pedig a kihasználtság, pontosabban annak egyre csökkenő aránya. Amíg tíz évvel ezelőtt a férőhelyek a város négy koleszére vonatkozóan 95 százalékos kihasználtsággal működtek, mostanra ez 75 százalékra csökkent. Mindez azt jelenti, hogy a négy fehérvári kollégium 1227 férőhelyén jelenleg  923 tanuló osztozik, közülük több, mint kétszázan nem az önkormányzat által fenntartott, hanem  magániskolákba járnak, a koleszben viszont ingyen laknak.

 

 


Szilágyi Lászlóné, a Nemes Nagy Ágnes Kollégium igazgatója a bizottsági ülésen ugyanakkor hosszan sorolta az intézmény bezárásával kapcsolatos ellenérveket: az egyik legfontosabb az, hogy a Gyümölcs utcai épület kihasználtsága az elmúlt két-három évben is 95 százalék vagy afölötti volt, másrészt számításai szerint a megspórolható dologi kiadás mindössze 52 millió forint a 71 millióval szemben. Mint fogalmazott, ha bármelyik önálló kollégiumot bezárják, a koncepcióban szereplő számok alapján 815 férőhelyen nem lehet 923 tanulót elhelyezni. (Az előtejesztés szerint ezek a fennmaradó tanulók az Árpád és a Váci szakképző iskolák  kollégiumaiban kaphatnának helyet.)
- A gyönyörű platánfákról híres Gyümölcs utca csendes, egészséges zöld övezetével kiváló helyszín a tanuláshoz, a kollégisták helyben étkeznek, az épület közel van mind a vasútállomáshoz, mind a buszmegállóhoz. Az összes emeleti fürdőt, és 64 szobai mosdósarkot felújítottunk, két emeleten az ablakokat is kicseréltük - sorolta az érveket az igazgató, aki hozzátette, természetesen konstruktívan állnak az egyeztetések elé, de ehhez az szükséges, hogy őket is bevonják a döntés előkészítésébe és ne két nappal a közgyűlés előtt szembesüljenek a javaslattal. Östör Annamária, a bizottság alelnöke ezzel kapcsolatban elmondta, számos egyeztetés lesz még a kérdésben, a közgyűlés pedig néhány héttel később hozza meg a véglegest döntést. 
Az ülésen felszólaló Brájer Éva alpolgármester kifejtette, megérti, hogy egy változás nem mindenkinek okoz örömet, ám a városvezetés felelőssége a komplex, a problémákat együttlátó megoldás. Régóta problémát okoz például  a fehérvári idősek elhelyezése, de a gyermekek átmenti elhelyezésén is lenne mit javítani. Hozzátette, a leánykollégium épületét nem kívánja eladni a város, célja inkább annak megvizsgálása, hogy az előbb említett funkciók valamelyikére alkalmas lehet-e a kollégium?
Az oktatási koncepció felülvizsgálatának  javaslata szól arról is, hogy a Gyöngyvirág Óvodába beolvadna a Pozsonyi úti óvoda, a Szivárvány óvodába pedig a Püspökkertvárosi Óvoda. Mindez csak vezetői szinten jelentene átszervezést, nem zavarná az intézményben folyó óvodai nevelést, a pedagógusok és a gyermekek zavartalanul élhetnék meg az átalakítást.

Alapfokon kivárnak

Több, mint tízezer általános iskolai férőhely van, de csak alig hétezer diák. Az átszervezéssel azonban megvárják az új közoktatási törvényt.
Van olyan általános iskola Fehérváron, amelynek a kihasználtsága alig éri el az 50 százalékot, és olyan  is van, ahol 97 százalékos a feltöltöttség. Az önkormányzat célja,  a létszámadatok alapján az alapfokú iskolahálózat kapacitásának felülvizsgálata, de a konkrét intézkedésekkel  célszerű megvárni az új közoktatási törvény kihirdetését, hiszen az alapján derülhet ki, átveszi-e az állam néhány vagy akár több iskola finanszírozását, fenntartását?

Szerintem - Tihanyi Tamás jegyzete

A leánykolesz  minden városban  olyan Bermuda-háromszög, ahol gyakran szeretnének eltűnni férfikorba hajló fiúk, ahová lányos apáknak nem  tanácsos bejelentés nélkül érkezniük, s amely vidékhez számtalan történet, kaland kapcsolódik. (Minap még a Bugátban osztályfőnöki órát tartó köztársasági elnök is megeresztett egy tréfát a szomszédos lánykolesszel kapcsolatban.)   Most úgy néz ki, Fehérvár egy, bizonyos körökben közismert  helyén  vége szakadhat a hagyománynak, másfelé kell majd járni udvarolni.  Jogosnak tűnik  az elhatározás, az   anyagi kényszer  pedig nem ismeri a  romantikát.  Az egyik fő érv a döntéshozók  kezében az, hogy ingyen laknak a kollégiumban olyanok, akik egyébként nem az önkormányzat fenntartásában lévő intézményekbe, hanem fizetős magániskolákba járnak. Ezzel első hallásra tényleg nem nagyon lehet vitatkozni, de másodikra már igen. Egyik fiam Budapestre jár fizetős középiskolába, és amikor kollégiumot kerestem neki, nagyon sok ingyenes lehetőség közül választhattam. Sok megoldás  létezik tehát, meg kell vizsgálni mindegyiket. A jövővel játszunk ugyanis...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!