Finomodik a rendelet? Törvényességi felügyeletet kértek a belvárosi bérlők

Székesfehérvár - Az új lakásrendelet törvényességi felülvizsgálatát kérik a belvárosi lakások bérlői. A vagyongazdálkodási tanácsnok szerint régi elmaradást pótol az új rendelet.

Házi Péter

Az önkormányzati tulajdonú bérlakások díjait szabályozó új rendelet szerint a belvárosban - elvileg áprilistól - gyakorlatilag megszűnnek a szociális alapú lakbérek, így a komfortos és összkomfortos lakásokért 500 és 1000 forint közötti havi díjat kell majd fizetni. Ez tehát azt jelenti, hogy mondjuk egy ötven négyzetméteres belvárosi bérlakás havi lakbére komfortfokozatától is függően 25-50 ezer forint lesz.


A Székesfehérvári Belvárosért Egyesület valamint a Lakásbérlők és Lakástulajdonosok Érdekvédelmi Egyesülete szerint a rendelet több ponton is törvénysértő, ezért annak törvényességi felülvizsgálatát kérik a megyei kormányhivataltól. Mint Györe Tibor, a belvárosi egyesület elnöke kiemelte, véleményük szerint  a rendelet hatálybalépése előtt  adott esetben akár évtizedekkel korábban  megkötött, határozatlan időre szóló bérleti szerződés esetében a lakbér mértékét mindig úgy kell megállapítani, hogy az előreláthatósághoz, a kiszámíthatósághoz és a bérlet bizonyosan tartós fennmaradásához fűződő érdekben megjelenő jogbiztonság követelményének megfeleljen.
Gál Péter, az önkormányzat vagyongazdálkodási tanácsnoka üdvözli a vizsgálatot, mert - mint mondta - a rendelet az érvényes lakástörvény kereteihez igazítva készült, így reményei szerint a vizsgálat eredménye is az lesz, hogy helyesen jártak el. Gál Péter véleménye szerint az önkormányzatnak nem feltétlenül a belvárosban kell a szociális kötelezettségeit teljesítve szociális bérlakást fenntartania. Hozzátette, nem egy bérlő kapott azzal tisztességes lehetőséget, hogy 200 forintos négyzetméteráron lakhatott a belvárosban, ám az önkormányzat teherbíró képessége is véges, szükséges piaci alapon hasznosítani a belvárosi ingatlantulajdont.
A Székesfehérvári Belvárosért Egyesület másik aggálya, hogy amennyiben mostantól egy lakást eladásra jelöl ki a város, akkor pályázat útján bárki tehet vételi ajánlatot, azaz felverheti az ingatlan árát,  a bentlakó pedig a beérkezett legmagasabb ajánlat 90 százalékán veheti meg a lakást,  amire sokan biztosan nem lesznek képesek. A vagyongazdálkodási tanácsnok szerint a jelenlegi törvények alapján  pályáztatás nélkül nem adhat el ingatlanvagyont a város, ezért került be a rendeletbe ez a kitétel. Ugyanakkor  éppen az említett aggályok eloszlatása érdekében  a márciusi közgyűlés várhatóan finomítja a rendeletet, hogy a bentlakók a független értékbecslő által megállapított forgalmi érték 90 százalékán élhessenek elővásárlási jogukkal. Elképzelhető az is, hogy a rendelet áprilisi hatályba lépése is csúszik, hiszen minden egyes lakásra egyedi lakbéreket kell majd megállapítani a komfortfokozat és más tényezők alapján, amelybe a számlával igazolt, valóban értéknövelő bérlői felújítások is beleszámítanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!