A távhő árára is kihatna a javaslat

Budapest - Ha elfogadják Lázár János javaslatát a kapcsolt áram- és hőtermelés támogatásának csökkentéséről, akár jelentősen is nőhet a távhő ára. Döntés még nincs.

Házi Péter

Több országos médium is beszámolt Lázár János fideszes képviselő  javaslatáról, mely jelentősen megnyírbálná az úgynevezett kapcsolt áramtermelés támogatását, ez pedig jelentősen megemelhetné a távfűtés díját azokban a városokban, ahol ilyen módon, például gázmotorral  állítják elő a távfűtés túlnyomó részét. A gázmotorok  ugyanis nem csak áramot termelnek, hanem  jelentős mennyiségű  felesleges hőt is leadnak, mely alkalmas távfűtésre. Egy 1999-ben elfogadott törvény szerint 2010 végéig az állam garantált áron  (a jelenlegi piaci ár nagyjából két és félszereséért) kötelezően átveszi az így megtermelt áramot, feltéve, ha a termelő  igazolni tudja, hogy a gázmotorok hulladékhője hasznos célt, például lakossági távfűtést szolgál.  Ez a költség egy elszámoló rendszeren keresztül beépül az áramdíjakba, amelyet végeredményben a fogyasztók fizetnek meg.
Nos, a fideszes képviselő javaslata a kapcsolt áramtermelőknek ilyen módon adott támogatást csökkentené jelentősen, (idén 25, jövőre 30 százalékkal) mely egyes számítások szerint  25-50 százalékkal növelné meg a távhő előállításának költségét azokban a városokban, köztük Székesfehérváron és Dunaújvárosban is, ahol gázmotoros erőművek biztosítják a távhő túlnyomó részét. Minderről Bercsi Gábor, a Magyar Kapcsolt Energia Társaság elnöke  beszélt a napokban, aki szerint a változtatás  közel száz, kapcsoltan hőt és áramot termelő erőművet hozna nehéz helyzetbe Magyarországon. Hozzáértők szerint hamarosan eldől a kötelező áramátvételi rendszerről a Fideszen belül kialakult vita, s megvan az esély arra, hogy a fentebb vázolt javaslatot nem támogató Bencsik János energiaügyi államtitkár kerül ki győztesen. Ha ez így történik, Lázár Jánosnak vissza kell majd vonnia a módosító javaslatát.
A tiszta képhez az is hozzátartozik, hogy tavaly  közel 80 milliárd forint támogatást kaptak a kötelező áramátvételi rendszeren keresztül a termelőegységek, amit valahol mégiscsak a fogyasztók fizettek meg az áramdíjon keresztül. Az összeg csaknem 70 százaléka a kapcsolt blokkokhoz került, a fennmaradó hányad pedig a megújuló energiát hasznosító áramtermelőkhöz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!