Uros Vilovski: minden előzmény nélkül támadtak rá többen Cozmára

Uros Vilovski, az MKB Veszprém kézilabdázója szerint minden előzmény nélkül támadtak rá többen csapattársára, Marian Cozmára 2009. február 8-án hajnalban Veszprémben.

MTI

A szerb válogatott sportoló pénteken a Veszprém Megyei Bíróságon, a Cozma-ügyben emberöléssel vádoltak tárgyalásán tanúvallomásában azt mondta: ismételgette a Patrióta lokál előtt az utcán Marian Cozmának, hogy "haza, haza", de nem tudta a csapattársát elhúzni, eltolni a helyszínről.
 Uros Vilovski szerint a lokál alagsori diszkójában minden előzmény nélkül támadt rá "több kopasz cigány férfi" Marian Cozmára, s ő igyekezett segíteni neki, például egy támadója kezéből kivette az ütésre emelt széket.     
Elmondta: a táncplaccról a kijárat fele "terelte" Cozmát, majd kint arra igyekezett őt rávenni, hogy menjenek el onnét. Marian Cozma azonban az utcán "kikerülte" őt és összecsapott a "csillagos pólóssal" (Raffael Sándor elsőrendű vádlottal), majd még két-három kigyúrt férfi csatlakozott Cozma ütlegeléséhez, rugdalásához - mondta a tanú.
Utalt arra is, hogy kint ácsorgó emberek takarták a látószögét, s néhány másodperc múlva ő csak annyit látott, hogy Cozma "mint a rongy, ernyedten csuklik össze és nem mozdul". Ezután egy tompa puffanást hallott, s azt látta, hogy egy másik sporttársa, a szerb Zarko Sesum is elterül Cozma mellett a betonon - vallotta Uros Vilovski, megjegyezve: hirtelen az villant át az agyán, hogy "te jó ég, Sesum is meghalt". (A Cozma fölé hajló Zarko Sesumot a vád szerint Németh Győző, a bűnügy másodrendű vádlottja rúgta fejbe.)
A tanú a rendőrségen tett vallomásával egyezően adta elő a történteket. A bíró felolvasta az ezekről szóló jegyzőkönyveket - többször hallgatta meg Vilovskit a rendőrség -, s azokban az is szerepel, hogy valaki az utcán azt kiáltotta: "hozd a pisztolyt!". A kézilabdás vallomása szerint az élettelenül fekvő Cozma fejébe a támadói még belerúgtak, majd az egyikük, egy "fehér pólós kigyúrt kopasz" (benne Sztojka Iván harmadrendű vádlottat ismerte fel) bokszolótartásban közeledett felé. Ekkor nagy robajjal zúdult ki az utcára több férfi is, ezért ő menekülni kezdett, s azok futottak egy darabig utána - vallotta Uros Vilovski a rendőrségen és a pénteki tárgyaláson is.
A megkergetett sportoló néhány perc múlva visszatért a helyszínre, ekkor találkozott csapattársával, Ivan Pesic horvát kézilabdással, aki "csupa vér volt", s közölte, hogy vesén szúrták. Vilovski ekkor bekísérte őt a kórházba.
A tanú vallomásában hangsúlyozta, hogy a diszkóbeli verekedés kirobbanásától kezdve Marian Cozma összecsuklásáig Raffael Sándor mindig Cozma közelében volt látható. Uros Vilovski a rendőrségen úgy vallott: a csapattársai szerint Raffael Sándor kiáltotta, hogy "hozd a pisztolyt!".
A szerb kézilabdás a tárgyaláson - ügyvédi kérdésre válaszolva - közölte: ha elrohantak volna, amikor felértek Marian Cozmával az utcára, talán elkerülhető lett volna a konfliktus. Nyomozati vallomása szerint egy szembesítéskor azt is mondta: "addig fogok haragudni, amíg nem tisztázódik, hogy miért tették ezt Mariannal, s amíg be nem ismerik a gyilkosságot".
A bíróság pénteken zárt tárgyalást is tartott, s három védett tanút hallgatott meg. A sajtó képviselői a tárgyalóterem melletti helyiségben hallhatták kihangosítva a tárgyaláson elhangzottakat. A bíróság a vádlottakkal később ismerteti a védett tanúk vallomását.
Az NNG3-as jelzésű védett tanú (egy nő) szerint "sok rossz arcú ember" érkezett éjszaka a Patriótába, akik inzultálták a vendégeket, néhányat meg is ütöttek. Vallomása szerint Marian Cozmát Raffael Sándor "üldözte" a diszkóból fölfelé vezető lépcsőn, de őt "más kopasz cigányok" is követték.
Az NNG5-ös jelzésű tanú (szintén nő), aki a Patrióta emeleti ablakából látta az utcai verekedést, azt mondta: egy magas, csíkos pólós férfit (Marian Cozma) többen is támadtak, ütöttek, majd a férfi egyszer csak "összecsuklott és zsákként dőlt el". A tanú látta azt is, hogy a mozdulatlanul fekvő Cozma fejébe még belerúgtak a támadói, majd többen kergetni kezdtek az utcában egy férfit és "szúrómozdulatokat" tettek felé, ám nem érték el.  
A bíróság a Cozma-ügy tárgyalását december 6-án folytatja.
Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető sporttársait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették. Az emberölés ügyében hét ember ellen emeltek vádat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!