Átfogó akció: a gyorshajtókat ellenőrzik

Átfogó akciót tart a rendőrség 2010. augusztus 24-én, 25-én és 26-án . A TISPOL „European Operation Speed” akció során az összes traffipaxot munkába állítják.

feol.hu

Az akció ideje alatt alapvetően a megengedett legnagyobb sebességet túllépő járművekre valamint a gyorsforgalmi utak leállósávján történő haladással, illetve megállással elkövetett szabályszegésekre koncentrálódik a figyelem.
 
Ennek oka, hogy a sebességtúllépés Magyarországon a legelterjedtebb közlekedési szabályszegés és a legfőbb baleseti ok, mely elsődleges a halálos, ill. a súlyos sérülések bekövetkezésében. Évek óta az összes személysérüléses közúti baleset mintegy 25-30 %-a, a halálos kimenetelű baleseteknek pedig kb. 40 %-a vezethető vissza a gyorshajtásra - áll a rendőrség honlapján, ahol az is olvasható, hogy a cél érdekében az össze traffit bevetik, s  a gépjárművek műszaki állapotának fokozott ellenőrzésére is sor kerül. 

Információink szerint a rend őrei kiemelt figyelmet fordítanak az M7-es autópályára.

Ezek is érdekelhetik