Továbbra sincs béke Pátkán

Pátka - Újabb levelet kaptak a képviselő-testülettől postaládáikba a falubeliek. A célpont most a fegyelmi tárgyalás következtében, hivatalvesztéssel felfüggesztett jegyző.

Ármás János

Mint arról az elmúlt időszakban részletesen beszámoltunk, levelekkel teltek a helybéliek postaládái. Akadt közöttük névtelen, aztán Visi Szilárd fogalmazta meg a képviselő-testülettel szembeni álláspontját (többi között részletesen közölve, melyik képviselő mikor nem adta be vagyonnyilatkozatát), majd erre válaszolt a helyhatósági grémium is egy levélben. Szerkesztőségünk közreműködésével időközben konkrét tények derültek ki egy igen jelentős mértékű, eddig nem ismert  környezetszennyzésről is. Az érintett területet  testületi döntés alapján vette meg az önkormányzat. A levelekben mindenki próbált magyarázkodni.
Arról is tudósítottunk, hogy a képviselők a jegyzőn verték el a port: fegyelmi eljárás után hivatalvesztés fegyelmi büntetésével június 30-án a munkaviszonyát megszüntették.
A mostani szórólapról a falu elöljárója, Füri Béla elmondta, ez a papír tulajdonképpen egy olyan tájékoztatás, amelyre már nagyon nagy szükség volt, mivel a községben mindenféle hírek kezdtek el terjedni, s ezeket rendezni kell, így csak a száraz tényeket közölték. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!