A célpontban Viniczai

Székesfehérvár - A volt polgármester lemondása előtt Viniczai Tibort jelölte ki helyettesének, utódjának. A korábbi alpolgármester személye körül azonnal politikai vihar támadt.

Tihanyi Tamás

"A Fidesz a törvényesség pártja, így a városvezetésben bekövetkezett személycserét, mely az illetékes, törvényességi felügyeletet ellátó szerv közreműködésével történt,  tudomásul veszi," foglalt állást az ügyben a párt közgyűlési frakciója. Hangsúlyozták, hogy Viniczait előélete minden - a szocialisták által kifogásolt   -mozzanatának ismeretében 2006-ban  baloldali koalíció, az MSZP-SZDSZ-MDF támogatta és választotta alpolgármesterré. A Fidesz képviselői (ellentétben Knizse Gyulával és Márton Zoltánnal) Viniczai  alpolgármesterré választását nem támogatták. Szerintük Viniczait évtizedes politikai múltja egyértelműen a bukott baloldali városvezetés politikusai közé sorolja éppen úgy, mint a város másik két  alpolgármesterét.  A Fidesz véleménye az, hogy a mostani  sokadik  baloldali hatalmi marakodás újabb bizonyítéka annak, hogy a városban változásra lesz  szükség 2010 őszén. 
Sajnálatát fejezte ki keddi sajtótájékoztatóján Márton Roland, az MSZP székesfehérvári elnöke, hogy Warvasovszky Tihamér és az önkormányzat fideszes többsége nem teremtett arra lehetőséget, hogy a polgármester távozását követő rendkívüli helyzetben a város közgyűlése dönthessen arról, ki irányítja a várost az őszi választásokig tartó időszakban. Márton véleménye szerint a polgármester a Fidesszel leegyeztetett személyt, Viniczai Tibort  nevezte ki utódjának. Knizse Gyula a párt közgyűlési frakciójának nevében hozzátette, szerintük nem szabad megengedni, hogy  olyan ember töltsön be Fehérváron  mégha csak ideiglenes jelleggel is  polgármesteri funkciót, aki egy bírósági perben másodrendű vádlott. Ezért amíg Viniczai szerepe nem tisztázódik a Videoton-ügyben, az MSZP szerint le kellene mondania friss megbízatásáról. Ezt a javaslatot a csütörtöki rendkívüli közgyűlésen várhatóan be is terjesztik.

- Viniczai Tibor jelenlegi pozícióba helyezése Warvasovszky Tihamér beszűkült lehetőségeinek az eredménye, ezt a beszűkült lehetőséget pedig magának a polgármesternek és az őt támogató MSZP-SZDSZ-MDF  koalíciónak a tevékenysége alakította ki  - ez Gál Péter Pál véleménye. A Jobbik politikusa szerint mindhárom alpolgármester alkalmatlan a város irányítására, s nem lehet megfeledkezni arról: ketten nulla támogatottsággal rendelkező pártok delegáltjai, a harmadik  személy pedig kilépett pártjából, amely őt a pozíciójába helyezte. Viniczai folyamatban lévő büntetőügye  a történet külön pikantériája - tette hozzá Gál Péter Pál. 
- Meglepő, de érhető a polgármester döntése, és törvényes is, hiszen nem a közgyűlésnek kell döntenie egy ilyen kérdésben. Véleményem szerint szerencsésebb lett volna, ha a gazdasági vagy a kulturális alpolgármester vezeti a várost a választásokig hátralévő  hónapokban, a döntés azonban valószínűsíthetően a polgármester és a Fidesz közti megállapodás eredménye - fogalmazott  Farkas László, a liberális frakció vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!